A szuperszámítógép megérti, ha kiabálunk vele

2016.02.23. 18:00

Az IBM mesterséges intelligenciája már azt is tudja, hogy milyen cipő van rajtunk, és hogy dühösek vagyunk-e.

Három fontos frissítést is kapott az IBM mesterséges intelligenciája. A Watson nevű szuperkomputer már fel tudja ismerni a felhasználó hangulatát és érzelmi állapotát, pusztán írása vagy hangja alapján.

Watson nem csak megérti az emberi beszédet, de képes rá válaszolni is. Most már azonban a felhasználó hangszínét, írását is elemzi, így tudja megállapítani azt, hogy éppen dühösek vagy feldobottak vagyunk.

Az újításnak köszönhetően sokkal emberibben viselkedik a felhasználóval, és nem az eddig megszokott, hideg hangszínen válaszol.

IBM Watson egyre empatikusabb

Forrás: AFP/Ben Hider

Fejlettebbé vált képfelismerő algoritmusa is. Most már nem csak azt ismeri fel, hogy a képen egy cipő van, hanem az imsertetőjelek alapján azt is kitalálja, hogy az milyen stílusú cipő.

Főz, válaszol, megismer

Az IBM 2011-ben mutatta be először szuperszámítógépét, akkor a Jeopardy amerikai vetélkedőn az addigi két legjobb játékossal mérte össze tudását és győzött. Egy évvel később egy New York-i kórházban segített az orvosoknak felállítani a diagnózist - a legjobb eredményeket az onkológiai osztályon, a rákos betegek kezelésénél mutatta. Egyre több alkalmazással és programmal kötik össze, a ChefWatson például egy receptkereső app.

Egy színes dinoszaurusz figurával pedig már azt is tesztelték, hogyan is lehetne egy személyreszabott, a gyermekkel együtt fejlődő kognítiv játékot létrehozni mesterséges intelligenciával.

ibm watson