15 perc alatt feltölti a telefont az Oppo töltője

oppo gyorstoltes
Vágólapra másolva!
Mindössze 15 perc alatt tölti fel teljesen a telefon akkumulátorát az Oppo új megoldása. Ez az eddig leggyorsabb ilyen technológia a piacon.
Vágólapra másolva!

Ahogy már azt korábban is híresztelték, a kínai Oppo új mobilt nem mutatott be a Mobil Világkongresszuson, helyette újító technológiáiról rántotta le a leplet.

Bemutatták szupergyors töltési technológiájukat: az úgynevezett Super VOOC eljárással

15 perc alatt lehet feltölteni teljesen egy 2500 milliamperórás akkumulátort.

A cég elmondása szerint a gyorstöltési megoldást idén érkező új mobiljaiba építik be, ám hogy pontosan melyekbe, arról még nem beszéltek.

Pillanatok alatt tele az akksi Forrás: Origo

A telefonokat mikroUSB és USB Type-C porton keresztül lehet tölteni. A kisfeszültségű, mindössze 5 voltos töltés nem veszélyes a felhasználókra, és alacsony hőmérsékleten tartja az akksit is. Ez az élettartamát is kíméli.

Az Oppo elmondása szerint az eljárás a cég saját készülékeinek hardverein és operációs rendszerén alapul, és

nem fog működni más gyártók mobiljaival.

A cég már 18 szabadalomról is nyújtott be kérvényt a technológiával kapcsolatban.

Ez a jelenlegi leggyorsabb ilyen megoldás a piacon. Még a Qualcomm legfrissebb Quick Charge technológiájának is 35 perc kell, hogy 80 százalékra töltse a 2750 milliamperórás akksikat.

Tisztább képek

A másik újdonság a SmartSensor optikai képstabilizációs technológia. Az Oppo megjegyezte, hogy ugyan nem ez az első érzékelőalapú képstabilizátor mobilokra, de övék a világ legkisebb, leggyorsabb és legprecízebb érzékelője.

A hagyományos lencsealapú megoldásnál háromszor gyorsabban korrigálja a rázkódást. Ennek eredményeként tisztább és finomabb fotókat készít.

A MWC mobilexpón kinn van az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik majd. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!