Vágólapra másolva!
Oroszország a legesélyesebb az India által hamarosan kiírandó új repülőgéphordozó-tenderen. A hajó még csak terveken és maketten szerepel. A koncepció azonban győztes lehet.
Vágólapra másolva!

Az indiai kormány hamarosan kiírja a tendert egy új repülőgép-hordozó tervezésére és megépítésére. Oroszország pedig komoly reményeket fűz ahhoz, hogy az indiai hadihajót az ő terveik szerint építsék meg.

Igaz, a verseny erős lesz:

a nukleáris hordozó építésére képes Franciaország, a műfaj egyértelmű királya, az Indiával egyre szorosabb viszonyt ápoló Egyesült Államok és az egykori haditengerészeti világhatalom, az Egyesült Királyság is meghívást kapott a pályázatra.

Csak Amerikának van

A Vikrant-osztály második hajóegysége az előzetes tervek szerint rengeteg fejlesztést kap elődjéhez képest. Fedélzetéről

elektromágneses katapultrendszer indítaná a vadászbombázó repülőgépeket.

Érdemes megjegyezni, hogy ezzel az új technológiával jelenleg csak az Egyesült Államok rendelkezik. Elsőként a Gerald R. Ford-osztály leendő hordozóin használják majd a gőzkatapultokat felváltó fejlesztést.

Moszkvai vihar

Oroszország a tavaly júniusban megszellőztetett, de egyelőre csak makettek és tervrajzok formájában létező Projekt 23000E Storm-osztályú repülőgép-hordozót szeretné eladni Indiának.

A Krilovszkaja Állami Kutatóközpont mérnökeinek elképzelése szerint a repülőgép-hordozó 100 ezer tonnás vízkiszorítású lenne. A hajó 90-100 merev- és forgószárnyas repülőgépből álló ezredet tudna üzemeltetni.

V alakú sísáncos indítóállás Forrás: Artem Tkachenko

Két hagyományos sísánc alakú, a gépet a levegőbe "feldobó" állás mellett immár két elektromágneses katapultrendszer is indíthatja a repülőket. A hajó méretei hasonlóak az amerikai nukleáris meghajtású szuperhordozókéhoz: 330 méter hosszú, 40 méter széles.

Kötelékével 120 napot tudna egyhuzamban a tengeren tölteni.

Meghajtása lehet nukleáris vagy hagyományos, a megrendelő igényeinek megfelelően.

Az orosz Storm 23000e koncepció Forrás: defence.ru

A maximálisan 30 csomós, azaz körülbelül 55 kilométer per órás sebesség mellett követelmény a megfelelő tengerállóság, azaz a 6-9 méteres hullámok elviselése, csakúgy, mint a trópusi és sarkvidéki környezet elviselése.

Csak tervrajzokon

A hajó és a repülőezred működtetésére, kiszolgálására 4-5000 ezer tengerésznek kell helyet biztosítani majd. A fedélzetre orosz elképzelések szerint a MiG-29K Fulcrumok mellé Oroszország új, ötödik generációs Pak Fa T-50-es vadászgépének átalakított változata kerülne.

Szuhoj Pak-Fa ötödik generációs repülőgép Forrás: Wikimedia Commons

A Pak-Fa gépek ugyanis

nem rendelkeznek a repülőfedélzeti üzemeltetéshez szükséges rendszerekkel,

mint például fékezőhorog a becsapódásszerű leszállások elviseléséhez, a katapultáláshoz szükséges, megerősített futóművek, vagy éppen a tárolás közbeni helyigényt csökkentő, felhajtható szárnyak.

Orosz részről a Jakovlev Jak-44 két hajtóműves légtérellenőrző radarrepülőgép is felmerült, mint üzemeltethető típus. Habár ez a gép még nem emelkedett levegőbe: ugyanúgy csak tervrajzokon létezik, mint a Storm orosz szuperhordozó.

Esélyesek

Az oroszok reményei szerint a technológiai transzfer, azaz a fejlesztési, kutatási, technológiai eredmények átadása lehet az, ami feléjük billenti a mérleg nyelvét.

Moszkva ugyanis sokkal nagyobb engedményekre hajlandó,

mint az Egyesült Államok vagy a két európai ország.

Márpedig a jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi által, 2014-ben indított "Make in India" program kifejezetten nagy hangsúlyt helyez az indiai ipar fejlesztésére, a külföldi kutatási eredmények, technológiák átvételére.

- ez a kampány lényege.