Nevetséges szoftvert vett milliókért az amerikai kormány

airport tsa app
Az app a bal, vagy a jobb sort választja az utasnak
Vágólapra másolva!
Kezdő programozók által is könnyen elkészíthető, reptéri alkalmazásért fizetett súlyos pénzt az amerikai kormány az IBM-nek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (TSA) több tízezer dollárt fizetett az IBM-nek egy olyan iPad-alkalmazásért, ami olyan egyszerű, hogy még egy kezdő programozó is nevetve elkészíti. A 47 ezer dolláros (körülbelül 13 millió forintos) app egyszerűen csak annyit csinál, hogy a bal vagy a jobb sorba irányítja a bejelentkező utasokat a reptéren.

Gyakorlatilag egy sima randomgenerátor, aminek a leprogramozása az egyik legkönnyebb, kezdő szintű feladat. Ebből kifolyólag többen sem értik, hogy miért fizette túl a fejlesztőket a kormány.

Az app a bal vagy a jobb sort választja az utasnak Forrás: AFP/2011 Getty Images/Joe Raedle

Chris Pacica fejlesztő egy videót is közzétett YouTube-on, amin azt mutatja be, hogyan készíti el mindössze tíz perc alatt a programot - ami az ő 100 dolláros (28 ezer forint) órabérével számolva mindössze 20 dollárból (körülbelül 5500 forint) megvan.

Az appról szóló szerződést Kevin Burke szerezte meg egyenesen a TSA-tól, az információs szabadságról szóló törvényre hivatkozva lekérte az alkalmazással kapcsolatos, nyilvánosan elérhető információkat. Két dokumentumot küldtek neki vissza, az egyik az IBM-mel kötött szerződésük volt. Ebből derült ki az, hogy összesen 1,4 millió dollárt fizetett a TSA az informatikai cégnek.

A TSA szóvivője szerint a randomgenerátor egy nagyobb megbízás részeként készült, és mindössze 47 400 dollárba került a fejlesztése. Azt nem részletezte, hogy a többi összeget mire költötték.