Kijelzőt csinál a testből az elektronikus bőr

eskin
Vágólapra másolva!
Áttörő eredményt értek el japán kutatók a viselhető eszközök területén. Már több napig is bírja az a kijelzőként működő, ultravékony filmtekercs, amit a testre kell felhelyezni.
Vágólapra másolva!

Elektronikus bőrként (e-skin) emlegetik a Tokiói Egyetem kutatói azt a testhez tapadó ultravékony és rugalmas anyagot, ami kijelzőként képes a képalkotásra. A vékony filmrétegbe átlátszó elektródákat, fotodetektorokat ültettek bele, így képes karakterek és számok megjelenítésére.

Félig organikus anyagból készült, és mindössze két mikrométer vastag - ezért a kutatók állítása szerint észrevétlenül simul a bőrhöz.

Az „e-bőrbe” olyan érzékelőket is építtek a kutatók, amelyek mérik az ember véroxigén szintjét és pulzusát, így új távlatokat nyithat az orvostudományban, fitneszben. A legmerészebb változást a kommunikáció és viselhető eszközök területén hozhatja. Someja Takaó, a Tokiói Egyetem professzora szerint

egy nap lehet, hogy az okosórákat is leválthatjuk vele.

„A mobileszközök fejlődése megváltoztatta azt, ahogyan kommunikálunk, az eszközök egyre kisebbek és kisebbek. Milyen lenne egy világ, ha olyan kijelzőink lennének, amelyeket a bőrünkön viselhetnénk, és még az érzelmeinket is megmutatná? Ráadásul nem kéne az eszközöket sem magunkkal vinnünk.”

eskin Forrás: The University of Tokyo

A viselhető digitális eszközök kutatásában áttörőnek számít. Ugyan 2013-ban már készítettek hasonló filmréteget, ám problémát jelentett annak merevsége és vastagsága, valamint a csupán pár órás üzemidő. A mostani kutatás orvosolta ezt azzal, hogy egy olyan új védőréteggel borították be, aminek köszönhetően nem okoz kárt benne az oxigén és a víz.

Így a működési idejét is sikerült napokra növelni az órák helyett.