Háromezer diák csalt az egyetemi felvételin Thaiföldön

apple watch
A magyar piacot még nem hódította meg az okosóra, talán majd az Apple Watch?
Vágólapra másolva!
Mintegy háromezer diáknak kell megismételnie az egyetemi felvételi vizsgát Thaiföldön, miután kiderült, hogy néhányan okosórákat és szemüvegbe épített kamerákat használva igyekeztek jobb eredményeket elérni - közölte a BBC.
Vágólapra másolva!

A csalási botrány a bangkoki Rangsit Egyetemen pattant ki. Az intézmény illetékese azt mondta, hogy hárman a szemüvegükbe épített apró kamerákkal filmre vették a vizsgafeladatokat, és elküldték a felvételeket egy termen kívüli, segítő csapatnak, amely viszont a helyes válaszokat küldte el három másik vizsgázó diák okosórájára.

Okosórára kapták meg a helyes infókat a diákok Forrás: iCentre

A vizsgafeladatokat megoldó csapat egyik tagja bevallotta: 24 ezer dollárt (több mint 6,6 millió forint) kapott azért, hogy a szóban forgó felvételizőket bejuttassa az orvosi egyetemre.

A délkelet-ázsiai országban ádáz küzdelem folyik azért, hogy a diákok bekerüljenek az egészségügyi képzést nyújtó felsőoktatási intézményekbe, ugyanis az orvosi hivatás nagy presztízzsel jár Thaiföldön, ahova a világ minden részéről érkeznek páciensek.

Arthit Ourairat, az egyetem rektora a Bangkok Post című helyi lapnak úgy nyilatkozott:

feketelistára tették az érintett diákokat, vagyis nem felvételizhetnek újra az intézménybe.

A rektor közzétett a Facebook-oldalán egy bejegyzést a csalásról, és ezt több tízezren osztották meg.

Egyelőre nem tudni, hogy a csalásban részt vevő diákok egy kiterjedtebb hálózat tagjai-e.