Nem tudja elkapni a pedofilokat az FBI, ha titkolózik

hacker Feltörték Vivien gyilkosának Facebook-oldalát
Vágólapra másolva!
Az amerikai szövetségi nyomozóiroda még mindig nem árulja el, pontosan hogyan hekkelte meg a gyerekpornót terjesztő felhasználókat a dark weben keresztül. Egy kerületi bíróság ezért úgy döntött, hogy minden bizonyítékot ki kell zárni, amit ilyen módon szereztek.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai kerületi bíróság kimondta, hogy minden olyan pedofíliára utaló bizonyítékot semmisnek kell venni, amit az FBI a dark weben keresztül gyűjtött.

A hatóságok 2015-ben két héten keresztül működtették a Playpen nevű weboldalt, ami több mint 250 ezer regisztrált tagjával az egyik legnagyobb pedofilszájt volt. Az oldal több mint 23 ezer erotikus videót és képet tartalmazott gyermekekről, ebből kilencezret közvetlenül az FBI szerveréről lehetett letölteni. A hatóság csendben vette át az irányítást az oldal felett, hogy

azon keresztül deríthesse ki a felhasználók valódi IP-címét.

Oldal mögé bújva kapcsolt le az FBI Forrás: AFP/Thomas Coex

Az FBI azonban elutasítja azt, hogy részletesen ismertesse, miként hekkelték meg a Playpen weboldalt, és milyen sebezhetőségen keresztül jutottak hozzá az IP-címekhez.

A nyomozóiroda csak Hálózati Felderítő Technikaként (NTI)

hivatkozik az eljárásra, amivel sikerült a dark weben található pedofiloldal felhasználóit visszanyomozni, köztük Jay Michaudot.

A férfi azok egyike, akik ellen eljárás is indult. Michaud középiskolai tanár, otthonában találtak mobiltelefonján és más adathordozóin gyermekpornót.

Mi az a dark web?

A sötét web (dark web) tulajdonképpen nem más, mint néhány ezer, bárki által szabadon látogatható weboldal - épp csak azoknak a szervereknek az IP-címe titkos, amelyeken futnak. Rendkívül nehéz feladat kideríteni, hogy az oldalakat kik működtetik, és egyáltalán hol találhatók fizikailag az őket tartalmazó számítógépek. A sötét web oldalai online anonimitást biztosító szoftvereket, főként a Tor-hálózatot használják, az ezeken zajló forgalom ugyanis titkosított. Az adatokat véletlenszerűen kiválasztott számítógépeken keresztül továbbítják a feladótól a címzettig. A Toron működő honlapokat csak azok az internetezők tudják megnyitni, akik maguk is feltelepítik a titkosított hálózat eléréséhez szükséges kliensszoftvert, és rendelkeznek a megfelelő böngészővel.

A bizonyíték azonban már nem az ügy része: szerdán Washington állam kerületi bírósága kimondta, hogy a

NIT-eljáráshoz kötödő bizonyítékokat ki kell zárni.

Michaud ügyvéde szerint a vádlottnak meg van minden joga ahhoz, hogy tudhasson arról, miként hajtotta végre az FBI a hekkelést. A tisztázás azért is fontos, hogy az FBI ne vezethesse félre a bíróságot: korábban volt már rá példa, hogy ártatlan embereik gépein is voltak ilyen filmek és képek. Másrészt: miközben Michaud ilyen tartalmakat nézett az oldalon, az már az FBI irányítása alatt állt.

Jogtalanul hekkeltek

Áprilisban történt először, hogy egy másik ügyben is ki kellett zárni bizonyítékokat. Alex Levin nevű férfi ügyvéde kifogásolta, hogy a beavatkozásra nem volt érvényes engedélyük a szövetségieknek.

A helyi szabályozás ugyanis kimondja, hogy az ilyen jellegű hackeléses műveletekhez kötelező a megyei legfelsőbb ügyész jóváhagyása, az FBI pedig csak alacsonyabb tisztviselőknek jelezte előre a beavatkozást.

A bíró ezért semmisnek tekintette a megszerzett bizonyítékokat.

Az Amerikai Szabadságjogok Egyesülete (ACLU) szerint ez volt az első olyan alkalom, amikor a bíróság kizárta a hackelésből származó bizonyítékokat.

Sok ponton bukik el az ügy Forrás: Thinkstock

Módosítás jöhet

Az ügy kapcsán az amerikai igazságügyi minisztérium nemrég törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának. Eszerint a bíróságok olyan házkutatási engedélyt bocsáthatnának ki, amellyel a hatóságoknak

joguk lenne bármilyen számítógéphez hozzáférni, akár a tengerentúlon is.

A bíró jelenleg csak a hozzá tartozó körzetben bocsáthat ki házkutatási engedélyt, ami az adott államon belül érvényes. A módosítással a határok megszünnének, akár a tengerentúli számítógépeket is feltörhetnék a szövetségiek - elvileg.