Saját játékukkal bizonyítanak a magyar tinilányok

skool story
A játék egyik jelenete
Vágólapra másolva!
A Skool nonprofit szervezet fiatal diákjai egy saját játékkal mutatják be, milyen lányként programozni.
Vágólapra másolva!

Három tizenéves lány fejlesztett olyan játékot, amely azt mutatja be, hogy milyen előítéletek nehezítik meg Magyarországon egy programozó lány életét. A Skool nonprofit szervezet növendékeinek egyik oktatójuk segített az app elkészítésében, együttműködő partnerük a Geometry Global volt.

A Scrath nevű játék főszereplője egy lány, aki több szinten és élethelyzetben is szembesül azzal a társadalmi előítélettel, miszerint a számítástechnika és programozás világa nem lányoknak való tevékenység - az a fiúk világa.

A játék egyik jelenete Forrás: Skool YouTube

A játék során különböző szereplők próbálják meg eltántorítani attól, hogy a számítógépet kreatívan használhassa alkotásra. A játékos maga is szembesülhet azzal a kutatások által bizonyított ténnyel, hogy a tech szektorban a lányokkal szemben fennálló sztereotípiák sokszor bújtatottak.

Az elbátortalanításhoz már az is elég, ha azt sugalljuk, hogy ezen a területen a fiúk jobban teljesítenek, a lányok pedig “hasznosabbak” a konyhában - olvasható a Skool közleményében.

A játékot ezen a linken próbálhatja ki.

A Skool egy 2014 óta működő nonprofit szervezet, ami a fiatal lányokat vezet be a technológia világába. Célja megmutatni azt, hogy lányokból is lehet jó kódoló, a programozás nemtől független. A szombati foglalkozások mellett nyári táborokat és kampányokat is szerveznek.