Megint lesz Napster

napster
Feltámasztják a régi nevet
Vágólapra másolva!
A Rhapsody streaming szolgáltatás felveszi a Napster nevét, hogy nagyobb részesedést szerezhessen a zenei streaming piacon. 
Vágólapra másolva!

A Napster több mint 15 éve az első olyan fájlmegosztó volt, amelyen keresztül illegálisan lehetett hozzájutni zenékhez. A régi márkát most felélesztik: ugyan nem maga a szolgáltatás indul újra a régen ismert formájában, hanem a Rhapsody zenei streaming szolgáltatás veszi fel nevet, amely 2011-ben megvásárolta a Napster szabadalmait.

A Rhapsody 2001 óta létezik, de sosem volt olyan népszerű, mint a nagy konkurensek, főleg miután az Apple, a Tidal és az Amazon is elindította saját szolgáltatását.

Feltámasztják a régi nevet Forrás: Napster

Ez valójában semmilyen különösebb változást nem jelent majd a Rhapsody működésében.

„Nem lesznek változások a felhasználók lejátszási listáiban. Ugyanaz a zene, ugyanaz a szolgáltatás és ár marad”- közölte a Rhapsody.

A cég a piaci részesedését szeretné növelni az átnevezéssel.

Nagy név

A Napster eredeti formájában tiszavirág-életű volt: a fájlcserélő 1999 júniusában indult el, viharos ütemben növekedett a népszerűsége, majd 2001 júliusában be is zárt. Az ellene indított perek azonban összesen hét évig húzódtak,

majd az üzemeltetők inkább leállították a szájtot.

A Metallica együttes azért fordult a Napster ellen, mert egyik daluk, az I Disappear demófelvétele még a megjelenés előtt kiszivárgott a rendszerben, és ezek után amerikai rádióadók is lejátszották. Dr. Dre, a rapper szintén nem nézte jó szemmel a munkái letöltögetését, Madonna pedig Music című albumának szintén a megjelenés előtt való kiszivárogtatása miatt orrolt meg a Napsterre.

2001 szeptemberében egy részleges, peren kívüli egyezséggel zárult a pereskedés első köre, amelyben Fanningék vállalták, hogy összesen 36 millió dolláros kártérítést fizetnek meg a kiadóknak az elmaradt jogdíjakért cserébe. Hogy a hatalmas összeget valamiből ki tudják fizetni, 2002 tavaszán fizetős változatban indították újra a Napstert, ami azonban már nem volt olyan népszerű a felhasználók számára.