Facebookon közvetítették, ahogy agyonlövik a rendőröket

dallas texas shooting
A rendőri túlkapások ellen tüntettek a civilek
Vágólapra másolva!
„Éppen tüzelnek, és lekaptak egy rendőrt" – mondta az a férfi telefonjába, aki élőben közvetítette a dallasi lövöldözést a Facebookon. Nem ez az első alkalom, hogy több ezer felhasználó néz végig élőben egy tragikus eseményt a neten.
Vágólapra másolva!

Élőben közvetítették a Facebookon a csütörtök éjszaka történt dallasi lövöldözést, amelynek során öt rendőrt agyonlőttek, hatot és egy civilt pedig megsebesítettek lőfegyverrel. A közvetítést Michael Kevin Bautista indította a profilján,

és több mint egymillióan nézték.

A felvételen látható, hogy a lelőtt rendőrök járműveik mellett fekszenek az utcán, miután tüzet nyitottak rájuk. A videó még most is elérhető, a Facebook nem cenzúrázza ezeket a tartalmakat.

Az eseményt közvetítő Bautista kommentárt is fűzött az eseményekhez, miközben vette a felvételt: „Éppen lövöldöznek, lelőttek egy rendőrt. Most úgy látom, elkaptak valakit." Bautista eközben körülírta tartózkodási helyét, és hogy mit lát, közben biztosította arról a nézőit, hogy rendben van.

A helyi televízió csak a lövöldözés kezdetét közvetítette.

A rendőri túlkapások ellen tüntettek a civilek Forrás: AFP/Laura Buckman

Több amerikai nagyvárosban tömeges tüntetések kezdődtek csütörtök este amiatt, hogy rendőrök lelőttek két afroamerikait. A rendőrség szerint két – egyes hírek szerint négy –

távcsöves puskával felfegyverkezett elkövető nyitott tüzet a rendőrökre.

A rendőrök közül többet is hátba lőttek.

Borzalmak élőben

A lövöldözést bemutató élő közvetítés csak egyike a legmorbidabb felvételeknek a közösségi oldalon. A Facebook élő közvetítés funkciója

mindössze három hónapja indult el,

de azóta több tragikus esetet is megosztottak egymással az emberek.

Csütörtökön Minnesotában lőtt agyon egy afroamerikai férfit a saját autójában egy rendőr, a barátnője szeme láttára. A nő szerint a barátja csak a jogosítványáért nyúlt. Miután a rendőr lelőtte a kedvesét, a nő Facebook Live-videóban mondta el, mi történt, megmutatta a vérbe borult férfit és a még ott álló, rá pisztolyt szegező rendőrt is. Ez az eset volt a rendőri brutalitás ellen szóló tüntetések egyik kiváltó oka.

Az az iszlamista francia férfi is élőben közvetítette szörnyű tettét, aki június elején halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta a feleségét.

Korábban egy francia tinédzser közvetítette a Facebookon az öngyilkosságát, amit több mint ezer netező nézett végig.