Egymilliót ad a NASA annak, aki felkészíti a robonautát

valkyrie robot mars asztronauta asszisztens
Aki jól programozza, annak egymillió dollár üti a markát
Vágólapra másolva!
Verseny keretén belül egymillió dollárt kap a NASA-tól az a csapat, amely sikeresen felkészíti a Valkyrie nevű asztronauta-robotot a Marson végzendő feladatokhoz.
Vágólapra másolva!

A NASA hivatalosan is megnyitotta a regisztrációt űrrobotikai versenyére, a Space Robotics Challenge-re. A versenyzőknek a Valkyrie névre keresztelt robotasztronautát kell felkészíteniük a Marson végzendő különféle feladokra.

A 183 centiméter magas, 131 grammos robotot kifejezetten űrbéli tevékenységekhez tervezték, hogy az asztronauták munkáját megkönnyítse.

Aki jól programozza, annak egymillió dollár üti a markát Forrás: Bill Stafford - Nasa - Jsc

Mivel már az asztronauták előtt felküldhető az űrbe, a Mars-missziónál igencsak fontos szerepet kaphat,

ő készítheti elő a terepet az érkező emberek számára.

Ha egy komolyabb homokvihar kárt tesz a szálláshelyben, vagy a napelemekben, ezeknek megjavítását is gond nélkül el kell tudnia végezni.

A nyertes egymillió dollárt kap, ám ezért keményen meg kell dolgozni. Ezeket a problémákat kell megoldaniuk a versenyzőknek, akiknek a programozás során számolniuk kell a Mars és a Föld közt lévő távolságból adódó kommunikációs nehézségekkel is. Megoldásukat egy virtuális modellen mutathatják be.

A vörösbolygó körülbelül 80-100 millió kilométer messze van a Földtől, 5-10 perc kell a rádióhullámos jelek megérkezéséhez. Így egy váratlan probléma esetén a kiadott parancsok nem érkeznek meg rögtön a robothoz.

A Földnél jóval kisebb, mégis sok érdekességet tartogat a Mars Forrás: NASA

A robonauta projekten még 1996-ban kezdett el dolgozni a NASA, azóta pedig a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is dolgozik egy ilyen szerkezet. Valkyrie áramról és akkumulátorról is működik, négy ujja van, és képes emberszerűen mozgatni kezeit, lábait.

A verseny döntőseit decemberben, a végső győztest pedig jövő júniusban hirdetik ki a houstoni űrközpontban.