Kínában épít fejlesztőközpontot az Apple

apple logo fenyek
Lehet, hogy a következő iPhone már támogathatja a Li-Fit?
Vágólapra másolva!
Az Apple fontos stratégiai döntést hozott meg, ugyanis Kína szívében építenek egy termékfejlesztési és kutatási központot. A munkálatok ősszel kezdődnek meg, év végén pedig már át is adhatják a létesítményt.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Tim Cook elkötelezett Kína iránt, legalábbis az elmúlt négy hónapban már másodjára járt a világ legnépesebb országában.

Az Apple vezérigazgatója a Zhang Gaolival, Kína miniszterelnök-helyettesével történő beszélgetése után bejelentette, hogy

egy kutatási és termékfejlesztési központot építenek.

A munkálatok már ősszel megkezdődnek, a létesítmény átadására pedig akár már az év vége előtt sor kerülhet.

Az Apple törekvése egyáltalán nem véletlen, májusban Zhang Gaoli úgy nyilatkozott: reméli, az Apple mélyíteni fogja kapcsolatát Kínával, és közösen kezdenek majd új kutatásokba.

Tim Cook fontos bejelentést tett, ami javíthat a kínai kapcsolatokon Forrás: AFP/2015 Getty Images/Andrew Burton

Az Apple-nek nem ez lesz az első kínai befektetése,

korábban egymilliárd dollárért vásároltak Didi Chuxing részvényeket,

amit az elemzők szerint politikai nyomásra követt el az Apple. Nem meglepő módon ez a lépés jelentősen megerősítette a pekingi Didi helyzetét a vetélytársakkal szemben. Ráadásul a cégnek így volt pénze az UberChinát támogatni.

Az Apple és Kína kapcsolata nem volt mindig ilyen fényes, 2013-ban még pont a kormány savazta a techóriást a jótállással kapcsolatos politikája miatt. A kínai vezetőknek nem tetszett, hogy az Apple használt és újrahasznosított komponenseket tartalmazó telefonokat ad el a vásárlóknak.

Lehet, hogy a jövő évi iPhone-t már teljes mértékben Kínában fejlesztik? Forrás: Imaginechina/Hu qingming - Imaginechina/Hu Qingming

Egy évvel később az egyik kínai köztévé ment neki az Apple-nek, szerintük az

iPhone-ok komoly nemzetbiztonsági problémát jelentenek,

ennek következtében letiltották az iMovie és az iBooks elérését az országban.

A mostani döntés segíthet a feszült viszony méréskelni. Tim Cook korábban bocsánatot is kért a garanciás folyamatok nehézkessége miatt, nyílt levélben ígérte meg ennek helyreállítását.

Az új létesítmény mindkét fél számára fontos stratégiai értékkel bír: az Apple-nek a kapcsolatok javítása, Kínának pedig a munkahelyteremtés miatt.