Szász Százalék: A láthatatlan erő és a zafírkék szépség

Vágólapra másolva!
A Honor 8 az egyik legszebb új okostelefon az idei zászlóshajók között, a Huawei almárkájának idei csúcsgépét ráadásul csak a tudása miatt helyezhetjük a felsőkategóriába, az árcédula kevésbé sokkoló, mint más gyártóknál, vagy akár házon belül, a Huawei csúcsgépeinél. Viszont nagyon kell rá vigyázni.
Vágólapra másolva!

Ebben a méretben (5,2 hüvelyk) nem nagyon van riválisa a Honor 8-nak, ha minden tényezőt - tehát árakat is - összevetünk, egy kellemesen gyors okostelefont kapunk, jól sikerült kamerával, amely hasonló szerkezetű, mint amit a Huawei idei csúcsgépeinél, a P9-nél és P9 Plusnál kapunk, dupla kamerával szerelték ugyanis fel, mindkettő más feladatot lát el a minél jobb minőség érdekében. (Itt viszont nem a Leicával közösen tervezett a kamera, ez igaz.) A 139 990 ezer forintos ár is nagyon kedvező a (a 32 gigabájtos változatnál), főleg, ha azt nézzük, hogy a zászlóshajónak, csúcsgépnek szánt okostelefonok mennyibe kerülnek, vagy akár házon belül a P9, amellyel szinte megegyezik a belső, egy-két kisebb eltérés mellett.

Viszont a sorozatunk legújabb videójában kihangsúlyozott szép forma egyben sérülékenységet is jelenthet. Egyfelől tényleg nagyon csúszik a készülék, ha nem vigyázunk, másrészt pedig gyanítjuk, hogy kellő gondosság híján csupa karc lesz a telefon hátlapja néhány hét alatt. A mi tesztkészülékünkön már a dobozból kivéve volt egy apró karc a hátlapon, de bízunk benne, hogy ez csak a saját, egyéni balszerencsénk miatt alakult így. Minden más a videóban!