Netflixezhetnek majd a UPC előfizetői

Netflix
Vágólapra másolva!
Harminc országra kiterjedő együttműködést jelentett be a világ legnagyobb kábelszolgáltatójaként számon tartott Liberty Global a Netflixszel, amelynek értelmében 2017-től a UPC előfizetői nézhetik az előfizetős videostream-szolgáltató tartalmait.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb kábelkommunikációs vállalata, a Liberty Global ma bejelentette, hogy többéves megállapodást kötött a Netflixszel, amelynek köszönhetően a Liberty Global és leányvállalatai – így a UPC Magyarország – televíziós csomagjainak előfizetői több mint 30 országban férhetnek hozzá a Netflix filmes kínálatához - közölte a cég.

Amint a Netflix alkalmazás elérhetővé válik a Liberty Global digitális platformjain, a Netflixre korábban már regisztrált felhasználók könnyedén böngészhetnek majd a kínálatban

egy harmadik eszköz közbeiktatása nélkül, rögtön a set top box távirányítójával érve el a netflixes tartalmakat.

A Netflixet korábban hanyagoló, új felhasználók ugyanakkor könnyedén regisztrálhatnak a szolgáltatásra a televíziójuk képernyőjén látható Netflix ikon segítségével, majd ez után azonnal hozzáférhetnek a Netflix hazai tartalmához.

2017-ben a Netflix tartalmai már a UPC új generációs set top boxain keresztül is elérhetőek lesznek a cég előfizetői számára Forrás: Origo

A Netflix alkalmazás csak a Liberty Global hálózatán működő új beltéri egységeken fut majd, ami a UPC Magyarország esetében az idén nyáron bemutatott Horizon médiaboxot jelenti.

Hozzánk is jön majd

A HWSW információi szerint ez a beltéri egység még csak az előfizetők kis részének otthonában található meg, de az új előfizetők már minden esetben az új generációs beltéri egységet kapják, illetve a cég külön kérésre ingyen cseréli a régi típusokat.

A digitális tévéken mostantól elérhető Netflix applikáció további hatezer órányi tartalommal – filmekkel, tévésorozatokkal és dokumentumműsorokkal – gazdagítja a Liberty Global, így a UPC videótárának kínálatát, amelyet a MyPrime és Play szolgáltatásokkal is elérhetnek a felhasználók.

A Liberty Global szolgáltatási területén először Hollandiában indítják el az új Netflix-applikációt, a többi országban, így

Magyarországon is várhatóan 2017 folyamán válik majd elérhetővé az új szolgáltatás.

A UPC előfizetéssel elérhető Netflix pontosan ugyanazt a tartalmat szolgáltatja majd, amit az adott országban élő előfizetők elérhetnek, így nem lesz különbség a UPC ügyfelei számára elérhető választék, valamint az összes többi, nem a UPC-n keresztül csatlakozott ügyfél által megtekinthető mozik és sorozatok közt.

2017-től hatezer órányi extra filmes és sorozatos tartalom lesz elérhető a UPC Magyarország előfizetői számára, köszönhetően a Netflix kínálatának Forrás: AFP

Akik a UPC beltéri egységein futó Netflix alkalmazáson keresztül regisztrálnak majd a szolgáltatásra, azok közvetlenül a UPC-nek fogják fizetni az előfizetési díjat a havi számlájuk részeként – a Liberty Global így részesül az általa szerzett előfizetők után keletkező Netflix-bevételből.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a UPC-n keresztül csatlakozó ügyfelek részesülnek-e bármilyen díjlkedvezményben, ha valamilyen csomagajánlatban vagy hűségszerződést aláírva fizetnek elő a Netflixre.