A játékosokon múlik, hogy megváltják-e a világot

kgames esport lol league of legends
Vágólapra másolva!
Hétvégén zajlik le a KGames nevű magyar League of Legends-bajnokság döntője,a selejtezőben összesen 16 csapat versengett. A rendezvény mögé a Koreai Kulturális Központ állt be, akik első alkalommal támogatnak videojátékos versenyt. A cél a koreai játékoskultúra terjesztése, hiszen kitől lehetne tanulni az e-sportok terén, ha nem a trendeket diktáló koreai e-sportolóktól. Antal Krisztiánnal, az e-sportok népszerűsítését végző HOPE szervezet alapítójával, a verseny szervezőjével beszélgettünk arról, hogy csak a játékosokon múlik, mennyire terjed el itthon is az e-sport. Nekik kell dönteniük arról, hogy meg akarják-e váltani a világot. 
Vágólapra másolva!

A versenyszerűen űzött videojátékok vezető nemzete kétségkívül Dél-Korea. Az ország nemcsak a főbb trendeket, felkapott játékokat diktálja ezen a téren, de játékosaik sorra kiemelkedő eredményeket érnek el a nemzetközi megmérettetéseken, nincs másik olyan ország, ahol az elektronikus sportnak ennyire kiforrott lenne a kultúrája.

Ők a kompetitív videojátékok királyai, a játékosok körében is kedvelt frázis annak ismétlése:

A legjobb e-sportolók joghurtreklámokban, hirdetésekben mosolyognak vissza, a járókelők ugyanúgy elkapják őket egy-egy szelfire az utcán, mint nálunk a celebeket. Az e-sportolók náluk sztárok és példaképek – többek közt erről mondott lelkesítő beszédet a Koreai Kulturális Központban rendezett sajtótájékoztatón Totu Richárd, a hazai e-sport fejlődését többféle szegmensben is népszerűsítő HOPE szervezet médiaigazgatója.

A ROX Tigers nevű League of Legends-csapat Forrás: ROX Tigers (Facebook)

Magyarországon egyelőre ez még elképzelhetetlennek, sőt furcsának tűnik, lévén a közvélemény még egyelőre leragadt annál a vitánál, hogy valódi sport-e az e-sport, ami jelenleg a legerőteljesebben feltörekvő és piacokat hódító „szubkultúra”, amiben nagy lehetőséget látnak a befektetők, hardvergyártók, játékfejlesztők is.

Magyar csapatok a koreai szellemért

Az utóbbi években sok kontinensen példát vettek a koreai rendszerről, az Egyesült Államokban már hivatalos sportolóként tekintenek az e-sportolókra, és hazánkban is kialakulóban van egy játékoskultúra.

A KGames rendezvénysorozat júliusban mutatkozott be, többek között abból a célból jött létre,

hogy segítse Magyarországon is a dél-koreai szintű e-sport-kultusz kialakítását.

A League of Legends nevű – MOBA (multiplayer online battle arena) műfajú – játékhoz fűződő versenysorozat ugyan pénzjutalommal kecsegteti a legjobbakat, a fő cél mégis a játékosok motiválása, ami előadásokkal, kurzusokkal egészül ki. Ebben a Koreai Kulturális Központ a partner, akik először támogatnak videojátékos-versenyt, és helyet adnak az október másodikán zajló döntőnek is a Koreai Kulturális Fesztivál keretein belül.

Ugyan csak limitált számban férnek be nézők a helyszínre, az E1 TV csatornáján élőben is nézheti bárki a mérkőzést a neten, magyar kommentátori csapat közvetítésében. Ez hamarosan viszont

több ezer fős rendezvénnyé nőheti ki magát,

legalábbis ezek a tervek következő év tavaszára.

16 magyar csapat indult el a KGames versenyén Forrás: KGames (Facebook)

Miután lezajlik a béta-rendezvénysorozat, novemberben az amatőr versenyzők számára indul egy „low-elo” bajnokság, hogy a kezdők is

– árulta el az Origó megkeresésére Antal Krisztián, a HOPE alapítója, és egyben a KGames szervezője. Decembertől pedig indul a profik ligája, ami a 3-4 hónapos selejtező után egy nagy tavaszi döntőt kap, már egy nagyobb, 2000-3000 fő befogadására képes helyszínen.

Nem csak a League of Legends versenyzőit szeretnék bátorítani, később az Overwatch és a HearthStone játékok közösségét is szeretnék felrázni, az előbbi játék már a legnépszerűbbnek számít a dél-koreai játékos bárokban.

A HearthStone is nagy sláger itthon Forrás: AFP/Leon Neal

Kommentátori kurzus is indul

A KGamesen nem csak a verseny izgalmait élhetik át a nézők, hanem előadásokat hallgathatnak a dél-koreai játékoskultúráról, azok témája főként a koreai League of Legends-bajnokság. Akit pedig a versenyszerű játszásnál jobban vonz a kommentátori világ, az

egy hónapos szakkommentátori kurzusra jelentkezhet,

15 fős csoport indulását tervezik októberben. Erre a Koreai Kulturális Központ és a KGames Facebook-oldalán lehet jelentkezni.

A képzés egyben verseny is, a két legjobb tanuló azt a lehetőséget kapja jutalmul, hogy

egyből munkát kap az E1TV-nél,

és élesben is kipróbálhatja majd magát. A zsűri tagjai közt lesznek elsimert youtube-os videósok is, de az egyelőre meglepetés, hogy kik – mesélte el Antal Krisztián.

A HOPE szervezet

Krisztiánék három évvel ezelőtt alapították meg a HOPE nevű szervezetet, amelynek célja az e-sportok tudományos szempontból való kutatása. A kezdeményezésbe olyan pszichológusokat hívnak meg, akik a hazai és nemzetközi e-sport helyzetét, a játékosok motivációinak mozgatórugóit kutatják. Ezek alapján terveznek kidolgozni egy tananyagot is, amelynek mentén el lehet indítani a játékosokat. A cél emellett az, hogy módszert dolgozzanak ki a fiatal, tehetséges játékosok kiszűrésére, akikben meg van az e-sporthoz szükséges potenciál. A kisgyerekek körében ehhez akár a kreatív és kompetitív kihívásokat is egyaránt tartalmazó Minecraftot is segítségül hívnák. Krisztián emellett az Esportmédia ügynökség alatt fogja össze az E1 TV-t, a médiamegjelenéseket, és próbálja fizetéshez juttatni az e-sporttal foglalkozó szájtokat, videósokat, streamereket.

Nem a pénz legfontosabb

Az Origó kérdésére Antal Krisztián elárulta: véleménye szerint a magyar csapatok többségének fő versenyzési motivációja jelenleg még pénzügyi jellegű, és nem a sport iránti elhivatottság a mozgatórugó, ami nem túl szerencsés.

Bár a jelenlegi magyar helyzetben természetesen nem engedhető meg, hogy mindenki napi több órát gyakoroljon munka, tanulás mellett, a vállalkozó szellem, a befektetett energia előbb-utóbb megtérül, nem szakmaként, hanem szenvedélyként kell tekinteni a játszásra.

A legfontosabb, hogy csináljuk Forrás: AFP/Ed Jones

„Ha egy csapat rajongótábora növekszik, tanulnak, keményen dolgoznak, akkor elérhető, hogy szponzorok is beálljanak a csapat mögé. Mint sok más területen, itt is rengeteg mindent kell belefektetni, hogy pénzt lehessen csinálni dolgokból.

Ahhoz hogy csináljuk, nem kell pénz, egyszerűen csak csinálni kell.”

Ugyan még az e-sport világán belül is megoszlanak a vélemények arról, hogy valódi sport-e az e-sport, a versenyszerű videojáték ugyanúgy erősíti a jellemet, mint a hagyományos sportok. Antal Krisztián külön kiemelte előadásában a Team Horizon Reapers magyar League of Legends-csapatot, akik főleg hozzáállásuknak köszönhetik azt, hogy Magyarország legerősebb LoL-csapatának tartják őket.

A Team Horizon Reapers csapata Forrás: Team Horizon Reapers (Facebook)

A gyerekek eleinte nehezen kezelhetőek voltak (16–19 éves korcsoportról beszélünk), de túl tudtak lépni a pénzen és az érdektelenségen. Szeretnének elérni valamit, ezért keményen dolgoznak. Ők a legerősebb LoL-csapat Magyarországon, és ha továbbra is így csinálják, lesz esélyük igazán nagy eredményeket elérni.”