A kínaiak kirúgják azt, aki iPhone 7-et vesz

apple szeptember 7 iphone 7
Vágólapra másolva!
Az egyik kínai gyógyszeripari cég úgy próbálja megvédeni a hazai termékeket, hogy fenyegeti alkalmazottait. Aki iPhone 7-et vásárol, annak azonnal megszüntetik munkaviszonyát.
Vágólapra másolva!

Úgy fest, a külföldi mobilgyártók számára nem egy szerencsés időszak a mostani a kínai értékesítésre. Legutóbb a Samsungnak kellett vezekelni, mivel Kínában nem hívták vissza a gyulladásveszélyes Galaxy Note7 készülékeket, hiszen a cég tudomása szerint az országba a veszélytelen modellek kerültek, ám ez mégsem keltett jó visszhangot a vásárlók körében. Most az Apple is nehézségek elé néz.

A BBC forrásai szerint néhány kínai vállalat szeretné eltántorítani alkalmazottait az iPhone 7 megvételétől. A népköztársaság a materialista és idegen világ ellen kampányol,

próbálják megvédeni a hazai termékeket.

A Nanyag Yongkang gyógyszeripari cég hatásosnak tűnő fegyvert vetett be a legújabb generációs iPhone-ok ellen, megtiltották az almás csúcsmobil használatát az alkalmazottaknak, egyenesen megtiltották, hogy ilyen mobilt vásároljanak.

Kínában nem minden cégnél érdemes iPhone 7 és az iPhone 7 Plus telefonokkal rohangálni Forrás: Apple

Más források szerint a cégek ezzel mindössze hazafiasságra próbálják buzdítani munkavállalókat, hiszen nemrég volt a Japán által Kína ellen intézett támadás nyolcvanötödik évfordulója. A Nanyang Yongkang szóvivője szerint a cég azt szeretné elérni,

hogy ne luxustermékekre, hanem a családra fordítsák a pénzt az emberek.

Nem a gyógyszeripari vállalat az egyetlen, ahol hasonló intézkedéseket vezettek be. A China.org jelentése szerint ugyanez a helyzet egy kínai nőgyógyászati kórházban, ahol a közigazgatási iroda megtiltotta mindenkinek, hogy iPhone 7-et vagy iPhone 7 Plust vásároljanak. Aki ennek ellenére megteszi, azonnal búcsút inthet a bónuszoknak és egyéb pluszjuttatásoknak.

Korábban is voltak már hasonló esetek, júliusban a Bina Technology tiltakozott úgy az egyik ENSZ tengeri törvény ellen, hogy szabotálta az Apple termékek beszerzését.