A Samsung leállítja a robbanó mobilok gyártását

samsung galaxy note 7
Vágólapra másolva!
A kicserélt, már biztonságos szállítmányból származó Samsung Galaxy Note 7-eket is érintheti az akkumulátorhiba, ezért a Samsung átmenetileg leállítja a modell gyártását. Az amerikai T-Mobile és AT&T elkezdte bojkottálni a Note7 telefonokat, az ügyfeleknek másik típusú cserekészüléket kell választaniuk, ha visszaviszik a veszélyes mobilt. 
Vágólapra másolva!

A Samsung átmenetileg leállította a Galaxy Note 7 forgalmazását, állítja a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A leállításról a Samsung kínai, amerikai és dél-koreai hatóságokkal együttműködésben döntött.

Szeptemberben a gyártónak mintegy 2,5 millió Note7-et kellett visszahívnia világszerte, miután többen is arról számoltak be, hogy a készülék túlmelegedett és kigyulladt. Voltak olyan esetek is, amikor ehhez tölteni sem kellett a telefont, az normális használat közben hevült túl. Mint kiderült, ez az akkumulátor hibája volt.

Egy hónappal később a gyártó arról számolt be, hogy szeptember 19-e óta a Galaxy Note 7 tulajdonosok 90 százaléka új Galaxy Note 7 készülékre, míg 3 százalékuk másik Samsung Galaxy készülékre cserélte korábbi Note7 okostelefonját.

Bár mint írtuk, a felhasználók bizalma nem ingott meg jelentősen a gyártóban, az eset anyagi téren nagy csapás a cégnek. A Bloomberg szeptemberben úgy becsülte, hogy a Samsung akár egymilliárd dollárt is bukhatnak a két és fél millió leszállított készülék cseréjén.

Samsung Galaxy Note7 Forrás: AFP

Az elmúlt napokban legalább öt olyan esetet jelentettek, amelyek azt állítják, hogy a már kicserélt készülékeket is érinti a probléma. A biztonságos készülékeket több módon is jelöli a Samsung, cikkünkben ezeket mind leírtuk.

Múlt héten evakuálni kellett a Southwest Airlines egyik repülőgépét, miután füst szállt fel egy kigyulladt mobilból, melyről tulajdonosa azt állítja, hogy Samsung Galaxy Note7 volt. Elmondása szerint a telefon a zsebében kezdett el melegedni, azt ledobta a gép padlójára, majd erős füst szállt fel a készülékházból. A keletkezett hő viszont annyira megkárosította a mobilt,

hogy felismerhetetlenre égett.

Nem sokkal később egy 13 éves minnesotai lány kezében gyulladt ki a cseremobil.

Az ehhez hasonló esetek után az amerikai AT&T bejelentette: a Samsung Galaxy Note7-eket nem cseréli ki újabb Note7-re, helyette másik készüléket kell választania a felhasználónak, ez lehet akár iPhone 7 is – az Apple örömére. A bojkotthoz csatlakozott a másik nagy szolgáltató, a T-Mobile is.

A Samsung hivatalosan még nem reagált a hírekre.