Az állások kétharmadát elveszik a robotok

2016.11.10. 15:55

Egy új tanulmány szerint a robotok elterjedésének hatására a cégek nem külföldi, olcsó országokba fogják kiszervezni a gyári munkát, hanem azt visszavihetik hazájukba. Ennek eredményeként a fejlődő országoknak fel kell készülniük a digitális forradalomra.

Elterjedt gondolat, hogy az alacsony bérezésű, gyári munkásokat érintheti majd leghátrányosabban a robotok elterjedése. Ha globális szinten vizsgáljuk a problémát, a széleskörű automatizálás leginkább a fejlődő országokat érinti majd rosszul, az összes állás kétharmadát tölthetik be robotok derült ki az ENSZ legfrisebb jelentéséből.

Ez sokkal nagyobb mértékű, mint amit a nyugati országok esetében jósolnak. Ennek egyik oka, hogy sok fejlett országbeli cég külföldre szervezi ki a gyári munkát a nagyobb profit és alacsonyabb költségek reményében.

Sok gyár üresen áll például Amerikában, míg Kínában végeztetik el a szükséges munkát. A robotok elterjedésével viszont nem kell majd máshova vinni az automatizáltan működő gyárakat, azok országon belül maradhatnak.

Az eddig főként gyári munkából élő fejlődő országoknak pedig új megoldást kell találniuk arra, hogy megerősítsék a gazdasági stabilitásukat.

Csak sejthető, hogy milyen változásokat hoz a gazdaságban a robotok elterjedése

Forrás: AFP/Gerard Julien

A gyártás folyamata tehát így alakulhat át: az országok eddig kiszervezték az olcsóbb országokba a gyártást, de egyre elterjedtebbek az ipari robotok. A cégek rájönnek, hogy bárhol használhatnak robotot, az ugyanannyiba kerül – így elkezdenek még több robotot vásárolni. Így a fejlődő országok, amelyek eddig a kiszervezett munkákra támaszkodtak, számolniuk kell a veszteséggel, és új megoldásokat keresniük.

Emellett évről-évre egyre több fejlődő ország ruház be robotokba, Kína a legagresszívabb ezen a téren: az ENSZ úgy becsüli, hogy Kína 2018 végére lehagyja Japánt is, és a világ legtöbb, ipari robotot működtető országa lesz.

Át kell alakítani az oktatást

A tanulmány szerint a megosztó technológiák egyszerre hoznak előnyöket és kockázatokat. Míg egyes pozíciókat automatizálnak és eltűnnek, növekedni fog a kereslet a magasan képzett munkaerőre.

A tanulmány is az oktatást ajánlja megoldásként, amit korábban már máshol is olvashattunk: meg kell tanítani a felnövekvő generációnak, hogyan dolgozzanak együtt az új technológiákkal, így később olyan képességeket igénylő pozíciókat tölthetnek be, amelyeket még nem, vagy nem is lehet automatizálni. Ennek érdekében át kell majd alakítani az oktatást, hogy az felkészítse a fiatalokat a digitális forradalomra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK