Hazánkban is az Xbox One a legnépszerűbb konzol

Xbox One játékkonzol,
Vágólapra másolva!
November 15-én volt tizenöt éve, hogy az Egyesült Államokban megszületett az első generációs Xbox. A gép és utódjai azóta hatalmas utat jártak be, napjainkban már a harmadik generáció vásárolható meg belőle világszerte, és hazánkban is a legújabb verzió számít a legnépszerűbb konzolnak.
Vágólapra másolva!

Az Xbox-termékcsalád az első gép megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend, a 2001 novemberében megjelent konzolból 24 millió példányt adtak el világszerte, míg az utódjának számító Xbox 360-ból 80 milliónál is több talált gazdára a világ számos országában.

15 éve, hogy az első Xbox konzol kereskedelmi forgalomba került az Egyesült Államokban Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

A sikerszériának viszont még koránt sincs vége, hiszen az Xbox a közelmúltban is izgalmas időszakot zárt mind a nemzetközi, mind a hazai piacon. A vásárlói szokásokat vizsgáló NPD és a GfK piackutató intézet adatai alapján az Xbox One októberben immár

negyedik hónapja bizonyult a legnépszerűbb konzolnak az Egyesült Államokban,

és második hónapja az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.

A siker viszont nemcsak az gépeladásokra vonatkozik, hiszen a három generáció alatt készült 100 díjnyertes, exkluzív játéknak, az Xbox One S sikerének és az Xbox Live egyedülálló, komplex játékosközösségének köszönhetően idén az Xbox Live multiplayer játékosainak száma 52%-kal nőtt világszinten.

A felhasználó-növekedés mellett a Microsoft a játékai miatt sem panaszkodhat, hiszen a Forza Horizon 3 az idei év legkeresettebb autós játéka lett, a szeptemberi megjelenés óta több mint 5 millió Xbox One és Windows 10 felhasználó tette le a voksát a program mellett, tovább erősítve ezzel a széria töretlen sikerét.

A Forza Horizon 3 két hónap leforgása alatt 5 milliónál is több játékost csábított el Forrás: Microsoft Studios

Hasonlóan sikeres volt a magyarországi konzol piac is: a GfK mérése szerint a hazai piacon a 8. generációs konzolok (Wii U, PlayStation 4, Xbox One) piacán az eladott darabszámok alapján az Xbox One 69 %-os piaci részesedést ért el 2016 szeptemberében.

A legújabb modellről, az Xbox One S-ről mi is a napokban közöltünk kifejezetten pozitív hangvételű tesztet.