Bukják a garanciát a Pebble vásárlói

pebble
Pebble 2
Vágólapra másolva!
Most már hivatalos: a Fitbit felvásárolja a Pebble-t, hogy szoftveres fejlesztéseit saját termékeibe építse be. Nem készül több Pebble okosóra, és mostantól nem szállítanak ki egy órát sem. A vásárlók pedig bukják a jótállást a már megvett okosórákra.
Vágólapra másolva!

A Pebble bár a Kickstarter legnagyobb sikertörténete volt, most csúfosan végződik az okosóra-gyártó startup pályafutása. Pár hete felröppent a hír, hogy a céget felvásárolhatja a Fitbit, amit most hivatalosan is megerősítettek a cégek.

Pontos vételárat nem közöltek, de a Bloomberg forrásai szerint 34-40 millió dollárról lehet szó. A Pebble azt is elárulta, hogy mi lesz a későbbiekben a márka sorsa:

nem gyártanak több Pebble terméket,

a cég fejlesztői közül pedig sokan a Fitbit csapatát erősítik majd.

Pebble 2 Forrás: Pebble

A felvásárlás fő motivációja a Pebble szoftvereiben és okosóra platformjában rejlik, a Pebble ügyvezetőjének elmondása szerint a Fitbit „technológiát, szoftvert és más szellemi termékeket (IP)" vett meg tőlük, azaz a hardveres rész nem érdekli őket – ezért is nem lesznek továbbra Pebble órák.

A Time 2, Core és Round modelleket nem szállítják le, pedig sokan már előre kifizették az órákat. A vásárlóknak 4-8 héten belül visszautalják a pénzt. A tervezőasztalon lévő modellek sem fognak már megjelenni, így a Pebble 2 sem.

Ami felháborítóbb ennél, hogy a jótállás teljesen megszűnik a már megvásárolt kütyükre, akinek gondja akad már megvett órájával, annak önállóan kell megoldást találnia. Valószínűleg nem érkezik több szoftverfrissítés sem az órákra,