De kik is azok az informatikai rocksztárok?

mr robot hacker
Vágólapra másolva!
Mi is az a big data, miért kell ezzel foglalkozniuk a vállalkozásoknak, és mire számíthatunk a következő években? – többek között erről beszélt az Origónak Dobó Mátyás, a Magyar Telekom product house igazgatója. Összeállításunkból az is kiderül, hogy kik az informatikai szektor rocksztárjai.
Vágólapra másolva!

Dolgok internete, ipar 4.0, felhő alapú megoldások, mesterséges intelligencia – a leggyakrabban emlegetett kifejezések közé tartoznak a napjainkban tapasztalható technológiai forradalom kapcsán, és ebbe a sorba illik a big data is.

Bár az angol kifejezésre igazán jó magyar fordítást még nem találtak ki, a fogalom és jelentésének ismerete már most is kulcsfontosságú a digitális átállást megkezdő vállalkozások számára, a jövőben pedig még inkább felértékelődik jelentősége.

„Ha egy mondatban kellene meghatározni a big data jelentését, azt mondanám, hogy a nagy mennyiségű adat által vezérelt vállalati működést jelenti. Ez azonban nagyon sokféle fejlesztést, programot takar.

minden cégnél a termékekkel, ügyfelekkel, szolgáltatásokkal vagy a hálózattal kapcsolatban. A nagy kérdés, hogyan hasznosítják ezeket, hogy hatékonyabb legyen a működés, milyen a belső és külső vállalati adatfelhasználás” – mondta el az Origónak Dobó Mátyás, a Magyar Telekom product house igazgatója.

Egyre több adatot termelünk Forrás: Szabó Gábor

A szakember szerint az adatvagyon hasznosításával kapcsolatban a magyar vállalatok még gyerekcipőben járnak, a lehetőségek azonban már adottak.

Nem csak a tárolási képesség – aminek a költsége az elmúlt években látványosan csökkent –, de az adatok hasznosításához szükséges technológiák: elemző eszközök, jelentéskészítő rendszerek, különböző programnyelvek is elérhetők már a cégek számára.

„A lehetőség, hogy használják ezeket a megoldásokat, nyitva áll minden vállalkozás számára.

a médiában már korábban nagyot lépett előre, most pedig a kiskereskedelmet alakítja át. Egyre több szektorban kezdenek nagy mennyiségben szenzorokat használni, digitalizálják az értékesítési folyamatokat, így a korábban kevésbé adatvezérelt ágazatok – mint a gyártás, vagy éppen a logisztika – is hatalmas mennyiségű adattal rendelkeznek” – mutatott rá Dobó Mátyás.

Aktívan használják

A Magyar Telekom igazgatójának közlése szerint a távközlési cégnél is aktívan használják a big data megoldásokat, amelyek segítségével igyekeznek jobban megérteni az ügyfeleiket, jobb, testreszabottabb szolgáltatásokat nyújtani, valamint még hatékonyabbá tenni a hálózat működtetését.

Nemsokára SMS-t kaphat az akciós virsliről

Emellett üzleti partnereik számára is nyújtanak a nagy adatmennyiség elemzésén alapuló szolgáltatásokat. Így például az egyik elemző eszközük a mobiltelefonok cellainformációi alapján képes megmutatni azt, hogy

adott földrajzi területen milyen típusú fogyasztók érhetők el,

ami a kiskereskedelmi vállalkozásoknak, a kültéri hirdetésekhez vagy akár a közlekedésfejlesztéshez nyújt segítséget.

„A big data képességeinket folyamatosan fejlesztjük, a Telekomhoz tartozó T-Systems Magyarország például már készül olyan szolgáltatással, amely a nagy adatmennyiség kezelését és hasznosítását biztosítja azoknak a vállalkozásoknak, amelyek úgy érzik, el akarnak indulni ebbe az irányba” – fűzte hozzá.

Komoly hiány van a szakemberekből

A társaságnál jelenleg mintegy tucatnyi szakember foglalkozik big data szolgáltatásokkal, de folyamatosan bővítik a csapatot. Ennek kapcsán Dobó Mátyás elmondta, hogy az egész informatikai szektorra jellemző munkaerőhiány itt is tapasztalható, komoly hiány van a témához értőkből.

Azonban az oktatás nem tudta eddig lekövetni ezt az igényt, de a külföldi elvándorlás, valamint a Magyarországon működő, nemzetközi piacra dolgozó cégek igényei is fokozzák a hiányt” – mondta a Magyar Telekom product house igazgatója.

Képzik a jövő informatikusait

Az utánpótlás megteremtését célozza az az együttműködés, ami a Magyar Telekom, a Deutsche Telekom és az ELTE között jött létre. A kezdeményezés keretében a távközlési cég részt vesz az egyetemen futó big data kutatási projektek finanszírozásában,

a programban részt vevő diákok valódi, életszerű problémákon dolgozhatnak,

amelyek többek között a Magyar Telekom és ügyfelei számára is fontosak lehetnek.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a big data-hoz értő szakemberekre egyre nagyobb szükség lesz a következő években. A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy az összes rendelkezésre álló adat mennyisége jóval gyorsabb ütemben nő, mint a valóban értékes, hasznosítható adatoké, vagyis ezek kiszűrése egyre nagyobb feladatot jelent.