Összemossa a valóságokat az ASUS új csodatelefonja

asus logo
Vágólapra másolva!
Az ASUS készítheti a második olyan fogyasztói okostelefont, amibe beépülhet a Google térfelismerést lehetővé tevő technológiája, a Project Tango. Viszont ez lehet a világ első olyan kütyüje, ami mellette a Google saját virtuális valóság platformjával is kompatibilis lesz. Azaz egyszerre használhatunk rajta mind kiterjesztett, mind virtuális valóságbeli alkalmazásokat.
Vágólapra másolva!

Az ASUS múlt hónapban már elhintette, hogy új okostelefonokkal készül a napokban kezdődő, ötvenedik CES szakkiálításra.

A cég hardveres partnere, a Qualcomm viszont idő előtt közzétette egy közleményben, hogy az egyik ilyen készülék az "ASUS Zenfone AR" névre hallgató csodatelefon lesz, ami mind a virtuális, mind kiterjesztett valóság lehetőségeit is kihasználja.

A bejegyzést azóta eltávolították az oldalról, de a szemfüles twitterezők rögtön lementették bizonyítékként.

A Project Tangót a Lenovo építette bele elsőként a PHAB2 Pro okostelefonba, ami pár hónapja már megvásárolható. Az ASUS pedig láthatóan próbál ráduplázni azzal, hogy a telefon egyszerre képes futtatni AR és VR appokat, utóbbiakat a Google Daydream nevű virtuális valóság-platformjának köszönhetően.

Ilyen kombóra pedig még nem képes egyetlen másik készülék sem.

Az általában hiteles infókat szivárogtató @evleaks is hozzájutott két kiszivárgott képhez, amin állítólag már az új Zenfone látható.

A kütyüt a Qualcomm Snapdragon 821-es csúcsprocesszora hajtja majd meg. A Qualcomm idő előtt élesített közleményéből az is kiderült, hogy a jövőbeni Snapdragon 800 és 600 szériás processzorok mind támogatják majd a Tangót. Ez ajtót nyithat annak, hogy a jövőben még több fogyasztói eszközbe épüljön be a technológia.

Az Asus Zenfone AR-rel kapcsolatos részleteket valószínűleg szerdán jelenti be a cég a CES-en tartandó sajtókonferenciáján.

Mire jó a Project Tango?

A Google Tango platformot még 2014-ben jelentette be a keresőóriás. Különlegessége, hogy

a telefon képes felismerni a körülötte lévő objektumokat,

és ezt különféle kiterjesztett valóság-alkalmazásokban tudja hasznosítani.

A Tango adja a telefonnak a szoftvert és a szenzorokat, amelyek érzékelik és feltérképezik az eszköz környezetét. A kiterjesztett valóság appok nem csak szórakoztatásra jók, de tanulásra is: a diákok például élethű virtuális dinoszauruszokat varázsolhatnak az osztályterembe, az AR adatrétegek teszik látványosabbá és szemléletesebbé a tananyagot.

Otthonok felújításakor abban segíthet, hogy megjeleníti a berendezési tárgyakat a szobában, így látható, hogy az adott darab illeszkedik-e az elképzeléshez. Ehhez a Lowe's cég fejlesztett egy külön alkalmazást, a Lowe's Visiont.

Rajtol a Google virtuális valósága is

A Google saját VR-platformját még tavaly májusban harangozta be, októberben pedig megmutatta a hozzá készült kontrollert és headsetet is.

Ezekkel a felhasználók a virtuális valóságban nézhetnek filmet a YouTube, Netflix, Hulu és HBO alkalmazásokkal, és játszhatnak olyan játékokkal, mint a Gunjack 2, a LEGO BrickHeadz, vagy a Need for Speed.

Az Asus Zenfone AR-rel kapcsolatos részleteket valószínűleg szerdán jelenti be a cég a CES-en tartandó sajtókonferenciáján.