Szelfikkel menőzött a szökésben lévő brazil fogoly

fogoly szökés brazil
Vágólapra másolva!
A netezők új kedvence az a brazil férfi, aki vasárnap szökött meg a véres bandaháború alatt Manau város börtönéből. A szökevény a Facebookon dicsekedett, gyümölcsevés és menekülés közben is szelfiket lőtt társaival. Azóta mémeket is készítettek róluk.
Vágólapra másolva!

Az Amazónia központjának számító Manaus börtönében múlt vasárnap késő délután bandaháború tört ki, amelyben a legfrissebb jelentések szerint 56-an haltak meg. Ezzel párhuzamosan másik két közeli börtönben is lázadás tört ki.

A zavargások közepette csaknem 200 rabnak sikerült megszöknie, köztük egy Brayan Bremer nevű férfinak is, aki szökés közben posztolt szelfikkel kérkedett a Facebookon. Bremer már a börtönben is aktívan használta a közösségi oldalt annak ellenére, hogy az internet használata tiltott a rabok számára.

Az első közzétett fotón egy Bayern München mezben látható társával, a képnek ezt a címet adta: „Szökésben a börtönből". Egy másik szelfin gyümölcsöket eszik a többiekkel.

Ugyan Bremer eredeti Facebook-profilja azóta törölve lett, több kamuprofil örökítette meg közzétett fotóit, például a @fugitivodoano (@AzÉvSzökevénye) nevű Twitter-fiók, vagy a facebookos Brayan Bremer profil, amit a Művész kategória alatt indított készítője.

Többen már mémeket is készítettek a két szökevényről, képszerkesztőkkel montázsolták rá őket A Remény Rabjai, és A Szökés plakátjaira.

Míg a netezők jót derülnek a képeken, addig a rendőrség teljes erővel keresi a szökött rabokat. Eddig negyven embert sikerült elkapniuk.