Futószalagról érkezik az új családtag

bosch kuri robot ces 2017
mde
Vágólapra másolva!
Az IoT piaca többet fog érni, mint a 2015-ös magyar GDP kétszerese. Nem csoda, ha személyre szabott és érzelmeinkre játszó okosotthonos robottal bombáz minket a Bosch is.
Vágólapra másolva!

A dolgok internete, azaz az IoT piaca 2020-ra 250 milliárd dollárt fog érni az előrejelzések szerint. Ez átszámítva 73 ezer milliárd forintot jelent. Szemléltetésképp: ez több mint a teljes magyar gazdaság kétéves termelése a 2015-ös adatok alapján.

Ennek az összegnek a harmadát, pontosabban a 35 százalékát az Egyesült Államok termeli majd ki. Nem csoda, hogy

a hálózatra kötött okoseszközök és fejlesztések uralják a CES kütyüexpót is Las Vegasban.

Ezen belül is nagy szerephez jutnak idén a cukibbnál cukibb, hasznos és szobadíszként funkcionáló robotok – legyen szó porszívózásról, főzésről, biztonságról, energetikáról vagy akár okosotthonos segédekről.

Egyénre szabva

„Az emberek azt várják, hogy általuk a mindennapi élet egyszerűbb, kényelmesebb és biztonságosabb lesz. Ahogy azt is, hogy a felhasználók igényei szerint fognak működni.

– mondta dr. Werner Struth, a Bosch igazgatótanácsának tagja Las Vegasban.

És félelmetes, hogy a kiállítás alapján mennyire beigazolódik, amint mond.

A szívünkön át

Az immár 130 éves múlttal rendelkező vállalat célja, hogy idén elindítsa saját felhőszolgáltatását Németország után az Egyesült Államokban is, illetve minden terméküket hálózatra kapcsolják 2020-ig.

Mindez azonban nem elég: olyan megoldásokat kutatnak-fejlesztenek, amelyek érzelmi húrokat pendítenek meg, empátiát, kötődést váltanak ki belőlünk. Ahogy Robert Bosch cégalapító fogalmazott: „Egyikünk sem elégedhet meg azzal, amit elért, mindig törekedni kell a jobbra.”

Az IoT piacon pedig ez egyet jelent a személyre szabott, érzelmes és reszponzív megoldásokkal.

A gépek szeme és füle

A személyreszabhatóságban a szenzorok fontos szerepet játszanak. A Bosch piacvezető a mikroelektronikai érzékelők (MEMS) gyártásában. Ezek teszik lehetővé, hogy mi, emberek visszajelzést kapjunk, a tárgyak pedig „érezzék”, mi is zajlik körülöttük: a mobileszközök és robotok szemeiként és füleiként funkcionálnak.

Új gyerek a családban

Tökéletes példa erre Kuri, a Bosch támogatásával, a Mayfield Robotics által fejlesztett okosotthonos lánctalpas. A csapat 2015 óta dolgozik a HD-kamerákkal, négy mikrofonnal, hangszóróval, szenzorokkal, wifi- és Bluetooth-támogatással felszerelt roboton.

A fejlesztők műanyag lapkákat is készítettek szemhéj gyanánt Forrás: Origo

Ez a kis fickó méretre akkora, mint egy nagyobb újszülött baba: 51 centiméter magas, és 30 centi az átmérője. Súlya 6,3 kilogramm. A szenzoroknak hála a család teljes körű tagjaként tud részt venni a mindennapokban – legalábbis ezt ígérik. Szórakoztat, oktat, véd és tájékoztat.

Több mint egy átlagos robot.

Ha megsimítjuk a fejét, elmosolyodik. Ha a nevén szólítjuk, megörül nekünk. Ha belerúgnak, méltatlankodik. Hangparancsra elküldhetjük aludni, egy buksisimivel pedig újra felébreszthetjük.

A mellkasában lévő LED-fény színe megmutatja, épp hogy érzi magát. De meg is kérdezhetjük tőle, max rázza a fejét, hogy épp nem ez a legjobb napja. A három hangeffektust is gyorsan ki lehet ismerni. Ennyit tud mondani: „helló”, „igen”, és „nem”.

Gesztusokkal, hangparancsokkal, illetve az appon keresztül (Android és iOS) tudjuk irányítani. A „Hey Kuri” felszólításra figyelni kezd. Jelenleg 12 parancsot ismer. Ugyanakkor az alkalmazásban felhasználóbarát módon tudjuk programozni különböző feladatokra, az IFTTT-szabályokkal az okosotthon gépeit is automatizálhatjuk majd.

Funkcionálhat keresőként, asszisztensként. Amit egy okostelefon tud, azt ő is.

Okosotthonos vezérlőként kapcsolódhat a gépekhez, biztonsági kamerákhoz.

Hangszóróként tudja sugározni kedvenc zenéinket, a podcastot, rádiót. Megkérhetjük arra is, hogy menjen be a gyerekek szobájába, és olvasson fel egy esti mesét.

Amikor a család távol van vagy alszik, ő őrzi a házat, fel-alá járkál, mindent ellenőriz. Az appon keresztül mi is benézhetünk a lakásba, hogy minden rendben van-e, de a robot is jelzi, ha bármi hangot, mozgást vagy gyanús tevékenységet észlelt. Sőt, a szemeibe épített kamerákkal rögtön el is kezdi rögzíteni, a felvételt pedig továbbítja, akár meg is lehet osztani.

Kiismeri a háztartás ritmusát, így képes a megszokottak szerint ébreszteni vagy üdvözölni, ha megérkeztünk. Folyamatosan tanul. Arról is tájékoztat, ha a gyerekek hazaértek. Kuri ugyanis

intelligens arc- és hangfelismerő rendszerrel rendelkezik:

teljesen máshogy reagál és beszélget, ha a négyéves gyerekkel fut össze, mint amikor anyával vagy apával.

Feltérképezi a játszóterét

A robotporszívókhoz hasonlóan lézerradarral feltérképezi a házat,

milliméteres pontossággal megjegyzi, hol vannak a bútorok, a falak, tárgyak,

és ha változás van, frissíti a „fejében lévő” virtuális térképet. Ugyanakkor Kuri képes meghatározni azt is, melyik a nappali és a konyha, hol alszik anya, melyik apa dolgozószobája, és melyik helyiségben játszanak a gyerekek.

Az emeletek, a lépcső és szélek érzékelése sem jelent gondot, így nem pottyan le a magasból. Az elektromos motornak és a nagy kerekeknek hála nem okoz neki problémát egy felgyűrődött szőnyeg, töltőkábel vagy küszöb sem, tankként hajt át rajta.

Mint a fejlesztők az Origo kérdésére elmondták: ha épp elmegy a net, Kuri offline módba kapcsol. A hangparancsokra, gesztusokra ugyanúgy képes reagálni, ahogy közlekedni is. A különbség, hogy ilyenkor nem tud távolról értesítést küldeni, ha bármi történik.

Pontos részletet nem közöltek, de az akkumulátora pár óráig bírja. Ha érzékeli, hogy nagyon merül, akkor – ahogy a robotporszívók – magától visszatér a dokkolóhoz.

Mint egy robotporszívó, tölti magát a dokkolónál Forrás: Mayfield Robotics

Emberszerű, de mégse

A cél egyértelműen az volt, hogy egy olyan robotot hozzanak létre, ami nem csak hasznos társ a mindennapokban, de cukiságából adódóan érzelmi kötődést vált ki. Leginkább talán Wall-E karaktere jut eszünkbe a hangeffektekről, mozgásról, pislogásról.

A család tagja lehet, anélkül, hogy összetévesztenénk egy valódi emberrel. Hiszen nem az volt a cél, hogy külsejében hasonlítson ránk. Jelenleg ugyan még csak csipog,

hamarosan emberi hangon szólalhat meg.

Mint a fejlesztők jelezték, több együttműködés is folyamatban van, aminek köszönhetően az Amazon Alexa vagy más, mesterséges intelligenciával felvértezett virtuális asszisztens költözhet a cuki robotba. S ez még csak a kezdet!

A Bosch szárnyai alól

A kaliforniai csapat célja, hogy kutassa az okosotthonos robotok piacát, és a tapasztalatok mentén továbbfejlessze Kurit, illetve a leendő termékeket. A Mayfield Robotics a Bosch szakami körébe tartozó első Németországon kívüli vállalat. Kicsi, de dinamikusan fejlődő cég. A csapat mindössze hatfős, ketten a Bosch robotikai mérnökei voltak.

A Kuri robotot a CES Unveiled keretében mutatták be Las Vegasban. Előrendelhető 699 dollárért, átszámítva 205 ezer forintért. Karácsonytól lesz kapható az Egyesült Államokban. A cég azonban kérdésünkre jelezte, hogy később nagy valószínűséggel Amerikán kívül is a boltokba kerül.