Már a hűtő is érti, hogy mit mondunk neki

ces 2017
Az LG bemutatta Smart InstaView okoshűtőjét, amibe az Amazon Alexa virtuális asszisztens is beépül
Vágólapra másolva!
Az LG és a Samsung is a CES-en mutatta be legújabb okosított hűtőszekrényeit, amelyek a hatalmas érintőképernyők mellé már virtuális asszisztenseket is kaptak.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón a Samsung leleplezte a Family Hub 2.0-t, díjnyertes hűtőszekrényei következő generációját. A tavaly bevezetett, nagy sikerű Family Hub 1.0-ra épülő Family Hub 2.0 négy helyett 10 hűtőszekrénymodellt tartalmaz, ezekből választhatnak a felhasználók.

A hűtőszekrénybe

55 centiméteres LED-érintőképernyőt építettek,

amin több szórakoztató funkció is elérhető. A családtagok üzenhetnek egymásnak, és közös naptárat vezethetnek. A Family legutóbbi szoftverfrissítésével már saját profilokat is készíthetnek az egyes felhasználók.

Family Hub 2.0 Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andrej Sokolow

Az új modell igazi újdonsága, hogy megkapta a hangvezérléses támogatást is, így már beszélni is lehet „hozzá”. Megkérdezhetjük, milyen lesz az időjárás, bővíthetjük a bevásárlólistát, naptárat és számos appot kezelhetünk.

Beépített kamerákat is kapott,

hogy valós időben lehessen ellenőrizni bárhonnan a tartalmát. Ha úgy tűnik, valami fogytán van, azt online lehet újrarendelni.

Az Amazon asszisztense is segít a vásárlásban

Az LG a Smart InstaView Door-in-Door nevű okoshűtőszekrényét villantotta. Ez szintén hatalmas, 29 colos LCD-kijelzőt kapott az elejére, amely két koppintásra teljesen átlátszóvá válik.

Az LG saját operációs rendszere, a tévéken is használt webOS segítségével a készülék használói számos hasznos funkciót és alkalmazást érhetnek el, így például a Food Channel ételreceptjei között is böngészhetnek, hogy azok alapján készítsék el a napi menüt.

A készülékbe immáron beépül az Amazon Alexa nevű virtuális asszisztense,

amelynek segítségével a felhasználók egyebek közt ételreceptekre kereshetnek rá, zenét hallgathatnak, hozzáférhetnek az Amazon.com online videotékája, a Prime kínálatához, valamint további tételeket vehetnek fel a bevásárlólistájukra.

Az LG bemutatta Smart InstaView okoshűtőjét, amibe az Amazon Alexa virtuális asszisztens is beépül Forrás: AFP/David Mcnew

Több mint hatezer funkciójának köszönhetően az Alexa képes az okosotthonok irányítására, taxirendelésre, a sütő órájának beállítására, de szolgálhat akár a legfrissebb időjárás-előrejelzéssel is, ráadásul e szolgáltatások eléréséhez a felhasználók egyik kezére sincs szükség, hiszen

a digitális asszisztens egyszerű hangvezérléssel utasítható.

Mindez azt jelenti, hogy az Alexával a hétköznapi, rutinszerű konyhai tevékenységek — mint amilyen a főzés vagy a napi feladatok megtervezése — dinamikus, szórakoztató élménnyé válnak. Az érintőképernyőn a családtagok üzeneteket hagyhatnak egymásnak, de készíthetnek saját tennivalólistát is.

Kamera a hűtőben

A hűtő belsejében elhelyezett, 2.0 megapixeles extra nagylátószögű kamera révén több szögből is lefotózható a készülék tartalma,

az így elkészített képek pedig bármely okostelefonra továbbíthatók,

ami különösen jól jön akkor, ha épp bevásárlólista nélkül indultunk vásárolni.

A Smart Tag funkció révén a hűtőbe helyezett élelmiszerek virtuális matricákkal és címkékkel láthatók el, így naprakészen nyomon követhető, hogy mi van készleten, a lejárati dátumokat feljegyezve pedig jövőbeli figyelmeztetések is beállíthatók.