Lesújtott a Microsoft kaszája

2017.01.10. 13:00

A hét elején még csak pletykák terjedtek, de a Microsoft mostanra hivatalosan is bejelentette, hogy elkaszálták a japán PlatinumGames 2017-re időzített játékát, a Scalebound-ot. Ez a stúdió korábbi munkáival ellentétben nem színtiszta akciójáték, hanem egy szerepjáték elemekkel jócskán megtűzdelt program lett volna.

A 2014-es E3-on bejelentett játékban a Drew nevű főhős irányítása lett volna a feladatunk, aki egy sárkánnyal az oldalán indult volna a rá váró csatákba.

A Scalebound-ban jelentős szerep jutott volna a harcnak, és a méretes társunknak is osztogathattunk volna utasításokat, viszont a PlatinumGames korábbi munkáival ellentétben nemcsak a folyamatos akción lett volna a hangsúly, a fejlesztők folyamatosan szerepjátékként hivatkoztak munkájukra.

A játék eredetileg 2016 folyamán került volna a boltok polcaira, de a Microsoft tavaly elcsúsztatta a megjelenését 2017-re, majd január 9-én, az interneten terjedő pletykákat követően hivatalosan is bejelentették, hogy elkaszálták a Scalebound-ot:

a korábbi tervekkel ellentétben sem Xbox One-ra, sem Windows 10-re nem fog megjelenni a program.

A redmondi cég játékkiadó divíziója, a Microsoft Studios a közleményében nem indokolta meg a döntését, csupán annyit közöltek: hosszas tanácskozások után jutottak arra az elhatározásra, hogy leállítják a fejlesztést.

Emellett kiemelték, hogy a 2017-es portfóliójukkal (Halo Wars 2, Crackdown 3, State of Decay 2, Sea of Thieves) továbbra is igyekeznek kielégíteni a játékosok igényeit.

Már sosem tudjuk meg, milyen lett volna ezzel a fülhallgatós sráccal sárkányt kommandírozni

Forrás: Microsoft Studios

Az elkaszált Scalebound-on dolgozó PlatinumGames többek között olyan játékokkal örvendeztette meg a gamereket, mint a Bayonetta 1-2, a Vanquish, a The Wonderful 101 és a Metal Gear Rising: Revengeance. A stúdió egyelőre semmilyen bejelentést nem tett a jövőjüket vagy a következő projektjüket illetően.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK