Gyorsít a Vodafone Budapesten

Vodafone
Vágólapra másolva!
A Vodafone elindította a fővárosban a 4G+ szolgáltatást az 1800MHz-es LTE frekvenciasáv bekapcsolásával, emellett megduplázta 4G kapacitását is Budapesten. A hálózat gyorsaságát és megbízhatóságát Szalay Balázs autóversenyző közreműködésével mutatják be, aki elvitte egy körre Alexandre Froment-Curtil vezérigazgatót. Úgy, hogy az összes ablak le volt sötétítve.
Vágólapra másolva!

A Vodafone eddigi legjobb 4G hálózata annyira gyors és megbízható a cég szerint, hogy akár egy lesötétített ablakú, száguldó versenyautót is lehetne vele navigálni. A Vodafone vezérigazgatója ezért arra vállalkozott, hogy beül az Opel Dakar Team pilótája és tulajdonosa mellé úgy, hogy a 380 lóerős autó ablakai teljesen le voltak sötétítve, így a tetejére szerelt telefonok kameraképei és a Vodafone 4G hálózatán sugárzott videók alapján kellett Szalay Balázsnak vezetnie, a tableteken látott élő képek alapján. Froment-Curtil vezérigazgató, aki Szalayt tréfásan egyszerűen csak

crazy man-nek hívta a sajtótájékoztatón,

azt mondta, kifejezetten figyeltek arra, hogy a reklámot ne a városban, hanem a "pusztában" vegyék fel, ezzel bizonyítva, hogy ott is erős a hálózat. A Vodafone-vezér még azt is bevallotta, annyira fellelkesítette a forgatás, hogy utána a saját autójában is a piros versenyzői overall-t viselte, úgy hajtott haza.

A Vodafone Budapesten és az agglomerációban beindította az 1800MHz-es LTE szolgáltatást is az eddig használt 800MHz-es LTE szolgáltatás mellett, így 10MHz-ről 20MHz-re növelte a 4G szolgáltatásra rendelkezésre álló maximális sávszélességet. Budapesten és környékén minden 4G-képes telefont használó ügyfél számára lényegesen jobbá, stabilabbá és gyorsabbá válik a mobilinternetes szolgáltatás a cég ígérete szerint.

Hello, 4G!

Az 1800MHz-es LTE bekapcsolásának köszönhetően számos olyan ügyfél számára is elérhetővé válik a 4G szolgáltatás, aki olyan készüléket használ (például iPhone 5-öst), amely a 800Mhz-es LTE hálózatra nem tudott csatlakozni, így csak Budapesten több mint 35 ezer Vodafone ügyfél ismerkedhet meg a 4G szolgáltatással.

A Vodafone Tatabányán tesztelt, így a 4G+ Budapest mellett már ott is elérhető, de a vezérigazgató szerint még az idén bevezethetik nagyobb vidéki városokban, és később kisebb településeken is. A korábbinál jóval gyorsabb 4G+ szolgáltatás, amivel akár a 150Mbit/s-os elméleti letöltési sebesség is elérhető.

Ezzel a sebességgel egy nagy felbontású (HD) filmet akár néhány perc alatt le lehet tölteni, folyamatosan és kiváló minőségben lehet nézni az online streaming szolgáltatásokat.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a hálózatfejlesztés mellett mikor lesznek a nagyobb internetelérést lehetővé tevő díjcsomagok, Alexandre Froment-Curtil azt mondta, azok, akik nagyobb mennyiségű netet fogyasztanak el, most is tudnak plusz adatcsomagot vásárolni.

A 4G+ szolgáltatás igénybevételére általában kétévesnél nem régebbi, az LTE 1800MHz-es hálózaton is működő telefonokkal van lehetőség, azonban az okostelefonoknak csak egy része jelzi 4G+ felirattal a kombinált hálózatot, míg más eszközök ilyenkor is a 4G feliratot írják ki.