Egyre több kisgyerek kér segítséget online zaklatás miatt

kisgyerek, vagy igazából bárki mobiltelefonon játszik.
ENTERTAINMENT movie smartphone watching CHILD preschool age GIRL only children only girls one girl only one person 4-5 years early learning domestic life wi-fi weekend INTERNET wireless dev
Little girl lying on floor using smartphone
Vágólapra másolva!
Egyre többen keresik fel a Biztonságos Internet segélyvonalát.
Vágólapra másolva!

Lendületes évet zárt 2016-ban a NISZ Zrt. által üzemeltetett Biztonságos Internet Hotline. Az öt éve működő szolgáltatás eddig 968 bejelentést kezelt, melyből 150 darab volt tiltott pornográf tartalmú, és ebből 61 darab volt magyar vonatkozú. Ez jelentős ugrás a korábbi évekhez képest, a jelentett tartalmakat a rendőrséggel együttműködve el is távolították - olvasható a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közleményében.

Az online bántalmazással kapcsolatos tartalmak (több mint 90 eset) tavaly megelőzték a rendszerint jelentős bejelentésszámmal bíró rasszista tartalmakat (60 darab).

Majdnem negyvenezer gyerek kért segítséget

A Helpline-t üzemeltető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz 2016-ban

összesen 36955 alkalommal fordultak a gyerekek

telefonon, chaten vagy online levelező felületükön. Ez tízezer konzultációval jelent többet a 2015-ös évhez képest.

Már az általános iskolában is érheti online zaklatás a picit Forrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson / Altopress/Sigrid Olsson

Változatlanul elsősorban a kamaszok, a 12-18 év közötti korosztály veszi igénybe a szolgáltatást, de fiatalabb gyerekek illetve gyerekek miatt aggódó, velük kapcsolatban segítséget kérő felnőttek kérdéseit is fogadják.

Kifejezetten a kortársakkal való problémákról szólt közel 1000 beszélgetés 2016-ban, és ezeknek a történeteknek

egyre nagyobb része játszódik az online térben.

Jellemzően közösségi problémák, a kortársakkal való konfliktusok, illetve az offline piszkálódás, bántalmazás kerül át online fórumokra.

Fontos tapasztalat, hogy az internethasználathoz kötődő kérdések, és sajnos az online zaklatás (cyberbullying) jelensége is egyre fiatalabb korban jelent problémát. Ez is azt mutatja, hogy már az általános iskola alsó tagozatában, és a talán legveszélyeztetettebb 5-6. osztályokban kell a kérdéskörről beszélgetni.