Igazi szupercsaj debütálhat a Samsung csúcsmobillal

samsung gear vr nő olimpikon Lolo Jones
Vágólapra másolva!
Viv, Bixby, Samsung Hello: egyre hosszabb a lista, hogy milyen nevet is kap a Galaxy S8 telefon virtuális asszisztense. Vizuális keresés, összetett kérdések megválaszolása – sok mindent fog tudni.
Vágólapra másolva!

A Galaxy Note 7 fiaskója után a Samsung idén újabb próbát tesz arra, hogy erős csúcsmobilt adjon a felhasználók kezébe. A kiszivárgott fotók és belsős források pletykái eddig főleg a specifikációkat és a dizájnt firtatták, de az egyik legizgalmasabb kérdés most,

hogy milyen virtuális asszisztens kerülhet a mobilba.

A Huawei Mate 9-be az Amazon Alexa kerül majd be, az iPhone-hoz ott az Apple Siri, Androidra a Google Asszisztens, Windowsra Cortana, a Samsung pedig felvásárolta a Viv nevű startupot – ez a csapat készítette korábban a Sirit is.

Ezért szinte biztosra vehető, hogy a felvásárolt mesterséges intelligenciás asszisztenst viszontláthatjuk majd az idei csúcsmobilban. A kérdés csak az, hogy milyen formában?

Viv vagy Bixby?

Eddig úgy tűnik, hogy az új asszisztens Bixby néven kerülhet be a csúcstelefonba, és nyolc nyelvet ismer majd. Viszont még az sem tisztázott, hogy a Samsung hogyan építi be a Vivtől szerzett technológiát. Hiszen

a Samsungnak ott van az S Voice nevű szolgáltatás, ami 2012 óta létezik.

De kicsoda Viv?

A Vivet Dag Kittlaus, Adam Cheyer és Chris Brigham fejlesztette, ők készítették el korábban az Apple Sirijét is, 2010-ben fel is vásárolta őket az almás cég. A három fejlesztő aztán kilépett az Apple-től, saját startupot alapítottak 2012-ben azzal a céllal, hogy a Sirinél is fejlettebb szoftvert készítsenek. Így jött létre Viv!

A The Wall Street Journal forrásai szerint a Bixby inkább az S Voice rebrandelt, frissített változata lesz, mintsem a Viv Labs egy az egyben átvett technológiája. A Reuters viszont arról írt novemberben, hogy maga Viv lesz integrálva a Galaxy okostelefonokba.

Remélik, hogy nem csak az S Voice változata lesz az új asszisztens Forrás: Origo

És nagyon nem mindegy, melyik változat valósul meg: hiszen az S Voice nem igazán tudta megszólítani a felhasználókat, sok panaszt kapott a korlátozott funkciók, és a lassú reakcióidő miatt. Ezzel szemben a Viv az eddigi demók alapján

az összetett kéréseket is képes feldolgozni és értelmezni,

azokra pedig megfelelő választ adni. Például nem okoz neki gondot az, ha megkérdezzük, hogy milyen volt három csütörtökkel ezelőtt az idő San Franciscóban. Minden egyes kérdésnél kapcsolatba lép az általa ismert alkalmazásokkal és tudásbázisokkal, ha valamire nem talál egyértelmű megoldást, akkor arra saját kódot generál. Így értelmez is.

A SamMobile értesülései szerint Bixby nagyon is okos lesz, sőt:

képes lesz vizuális tartalmak közt keresni,

ehhez a telefon kameráját is kihasználja majd. A telefon kamera appja egy saját Bixby gombot kaphat, az asszisztens pedig megtudja mondani, mit fotóz le vele a felhasználó. Ez alapján akár a weben is tud keresni.

Viv válaszai függnek attól, hogy milyen szolgáltatásokhoz lesz kötve Forrás: Origo

Esetleg Samsung Hello?

A találgatásokat tovább árnyalja, hogy a Samsung Európában levédette a Samsung Hello kifejezést, ami a benyújtott dokumentumok szerint

egy mesterséges intelligencián alapuló új szolgáltatás.

A leírás szerint képes lesz olyan tartalmakat ajánlani a felhasználó ízlése alapján, mint játékok, zenék, hírek, egyszóval a szoftver megtanulja, mi iránt érdeklődik a felhasználó, és ez alapján mutat tartalmakat. Ez pont úgy hangzik, mint ahogy Vivet jellemezték: egy olyan szuperasszisztens, amely együtt tanul az emberrel, egyre több mindent tud róla, hozzá idomul, „személyreszabódik”,

tudása az adott felhasználótól függően folyamatosan bővül.

Sokan úgy vélik, a Samsung Hello egy különálló szolgáltatás lehet majd, és inkább egy hírfolyamszerű app formájában kerülhet be a Galaxykba, a Viv/Bixby felügyelete alatt.

Koncepciórajz egy elképzelt Samsung Galaxy S8-ról Forrás: Steel Drake (YouTube)

Eddig ezt tudjuk

A Galaxy S8 okostelefonból kétféle változat jöhet, állítja több belsős forrás is. Az alapváltozat 5,8 hüvelykes, míg a Plus variáns 6,2 hüvelykes Super AMOLED kijelzőt kaphat, amelyek az előlap 83 százalékát foglalják el,

ez pedig egy egyedi arányt eredményez majd. A források szerint

a kijelző annyira kitölti majd az előlapot, hogy nem marad hely a Samsung logójának.

A kijelző immár nyomásérzékeny lehet, azaz hosszú és rövid, erős és gyenge nyomással lehet majd kezelni, mint a legfrissebb iPhone-okat.

Vélhetően ívelt széleket kap az S8 család, azaz mindegyik alapból „edge” lesz. A két mobilt „Dream” és a „Dream2” kódnév alatt fejlesztik.

A Samsung a telefon hátlapjára helyezheti az ujjlenyomat-olvasó szenzort, ami ellentmond annak a jóslatnak, miszerint a kijelző alá kerülhet majd egy optikai ujjlenyomat-olvasó.

Építenek bele íriszszkennert is, ahogy a Note 7 esetén.

Korábban felmerült, hogy az Apple példáját követve a Samsung is elhagyná a 3,5 milliméteres jackaljzatot, de ez egyelőre nem tűnik valószínűnek.

Régiótól függően Snapdragon 835 és Exynos 8895 chip kerül a csúcsmobilba. Mivel a Samsung igényt tart a Qualcomm új, 10 nanométeren gyártott csúcsprocesszorának minden egyes darabjára, a konkurencia nehéz helyzetben lesz.

A felhasználók imádták az Edge széleit Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A rendszermemória négy gigabájt maradhat, kamerák terén sem jósolnak nagy fejlesztéseket. A hátlapon 12 megapixeles és f/1.7-es, elöl pedig 8 megapixeles és f/1.7-es lehet.

A hangszórókat a Samsung által felvásárolt Harman Kardon szállíthatja.

Eddig úgy tűnik, hogy az alapmodell 3000 milliamperórás, míg a Plus változat 3500 milliamperórás akkumulátort kaphat. A töltője végre USB-C típusú lehet.

Mobilból PC?

Az egyik legizgalmasabb pletyka, hogy a Galaxy S8 a Windows Continuumjához hasonló funkciót kaphat: azaz egy speciális dokkoló és egy szoftver segítségével

a telefont akár asztali géppé lehet alakítani,

persze kijelzőt, billentyűzetet és egeret kell csatlakoztatni.

A VentureBeat forrásai szerint március 29-én rántja le a leplet a Samsung a csúcsmobilról, és majd április 21-én kerülhet boltokba.

Az eddigi becslések szerint körülbelül 100 euróval lehet drágább a Galaxy S7-nél. Ez azt jelenti, hogy az 5,8 hüvelykes verzió 799 euró (kb. 245 ezer), míg a Plus 899 euróba (kb. 280 ezer forint) kerülhet majd Európában.