Nyomtatókon át támad a Mr. Robot sztárja

christian slater mr robot hp
Vágólapra másolva!
A Mr. Robot sztárja új webes sorozatban mutatja meg, hogyan lehet nyomtatókon keresztül romba dönteni egy vállalatot.
Vágólapra másolva!

A Mr. Robot című sorozat pár apróságtól eltekintve realisztikus módon adja vissza a hackerek módszereit és a mai kiberbűnözési trendeket, míg Hollywood ezeket a legtöbb esetben hajlamos eltúlozni. A hitelesség nagyban köszönhető annak, hogy Sam Esmail rendező több kiberbiztonsági szakértővel együtt dolgozott a sorozat kulcsproblémáin, a végeredmény pedig

a hétköznapi felhasználó számára is szórakoztató, és sokszor tanulságos.

Erre a hitelességre épít a HP által indított, The Wolf című webes kampányvideó-sorozat, amiben a Mr. Robot főszereplőjének édesapját alakító Christian Slater egy kiberbűnöző szerepét játszva próbálja felhívni a felhasználók figyelmét a cégek hétköznapjaiban kiaknázható sérülékenységekre – és persze a cég vállalatoknak szánt biztonsági platformjára.

Az első részben Slater hackert alakít, aki telefon segítségével fertőzi meg a netre kötött nyomtatókat. A HP felmérése szerint

a vállalatok több százmillió nyomtatót üzemeltetnek irodáikban, de kevesebb, mint két százalékuk biztonságos.

A többit könnyedén célba lehet venni egy kártevővel.

Így tesz Slater is, aki a nyomtatókon keresztül kideríti, hogy melyik céges munkatársnak van aznap születésnapja, így a social engineering módszerét alkalmazva célzott e-mailt küld neki. A szülinapi köszöntő mellé érkezik az akciós kupon is, amit a szülinapos lelkesen kinyomtat, a kártevő pedig be is férkőzik a számítógépes rendszerbe.

A film ott csúcsosodik ki, hogy már az aznapi megbeszélés prezijére is ráteszi kezét a hacker.