Megnyílt a világ első VR-mozija

imax vr
Hiába menő a virtuális valóság, lassan hódít
Vágólapra másolva!
Megnyílt az első virtuálisvalóság-mozi Los Angelesben. Profi mozgásérzékelős terem, HTC Vive VR-sisak és haptikus kontroller várja a "nézőket".
Vágólapra másolva!

Az IMAX tavaly májusban jelentette be, hogy több helyen is virtuálisvalóság-mozikat nyit, ezek megjelenését év végére ígérték. Ugyan kis késéssel, de valóban megnyílt az első olyan terem, ahol már a virtuális valóságban élvezhetők a különféle tartalmak, de az egészestés filmekről még le kell mondani.

Az első IMAX VR mozi a Los Angeles-i Fairfax Avenue-n nyílt meg, és belül egyáltalán nem hasonlít a szokványos mozitermekre. Bár a bejáratnál ugyanúgy megtalálhatók a jegyszedők, akik elirányítanak egy sötétített szobába,

nyoma sincs a hagyományos székeknek, vagy a nagy vetítővászonnak.

Ehelyett egy nagy szobán belül kis "podokban", elkülönített kabinokban szórakozhatnak a játékosok. Ezekből összesen 14 található. Mindegyik részlegen más-más tartalmat lehet kipróbálni.

HTC Vive sisak és mozgásérzékelő rendszer gondoskodik róla, hogy minél valósagosabbnak hasson az élmény. Még a kontrollert is haptikus visszajelzéssel turbózták fel, hogy szó szerint a bőrünkön érezzük a veszélyt. Lehet egyénileg is játszani, de egymás ellen versenyezve is.

Érdemes megjegyezni, hogy nem egészestés VR-filmeket nézhetnek végig a látogatók, hanem olyan 5-15 perces interaktív tartalmakat, melyek a filmekhez kapcsolódnak. Első körben harcolhatnak például John Wick, vagy Luke Skywalker bőrébe bújva egy-egy VR-történeten belül.

A jegy 7-10 dollárba (2-3000 forintba) kerül,

ami magyar pénztárcára szabva is egy rendes hosszúságú, drága mozifilm ára. A későbbi tartalmak epizódszerűen érkeznek majd és kapcsolódnak össze egymással, így szeretné a cég egy sorozathoz hasonlítani, és filmszerűbbé tenni az élményt.

És hogy miért nincsenek még egészestés VR-filmek? Egyrészt, mert elsőre sokan nem bírják olyan jól a VR-t, ahogy gondolnák, gyakori a hányinger és a szemfájás.

Még a gyakorlottabbakat is kikezdheti egy másfélórás film,

ami tömény akcióval van tűzdelve.

Melyik karakter bőrébe bújnál? Forrás: IMAX

Másrészt a tartalomgyártók sincsenek felkészülve ilyen hosszú filmek legyártására. Az IMAX ezen is szeretne változtatni: a Google-lel közösen olyan virtuálisvalóság-kamerákat fejlesztenek, amelyekkel mozifilmes minőségben tudnak forgatni a stúdiók.

A mozi fogja berúgni a VR-t?

Richard Gelfond, a cég elnöke szerint a cél, hogy a virtuális valóság elterjedjen a játékpiac után a filmiparban is, ehhez viszont először olyan termek kellenek, ahol bárki kipróbálhatja, mit nyújt az élmény.

Egyre több az eszköz, a technológia mégis megragadt a kezdeti szakaszban. S bár Hollywood és a Szilícium-völgy is a jövő nagy dobását látja benne, az nehezen adaptálódik a szórakoztatóiparba.

Több kis kabinra van osztva a terem Forrás: IMAX

Ez egyrészt azért van, mert a játékokhoz tervezett headsetek és a szükséges számítógépek, konzolok is költségesek, másrészt nincsen elég tartalom, amiért megéri megvenni egy ilyen rendszert.

A cég idén további öt termet nyit az Egyesült Államokban, Kínában, és az Egyesült Királyságban,

amelyek a hagyományos mozikhoz hasonlóan bevásárlóközpontokban kapnak helyet.