A kötelezőt hozzák a Samsung telefonjai

samsung a5 a3 mobil
Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a Samsung Galaxy A-szériájának 2017-es, frissített darabjait. Az USB-C-s telefonok kívül-belül fejlődtek, de a kötelezőnél nem nyújtanak többet. 
Vágólapra másolva!

Kicsit furcsa szerzet az A-széria a Samsung palettájában: középkategóriás telefonnak túl drágák, de ahhoz pont eleget nyújtanak, hogy az kifizesse, aki biztosra akar menni. Mert a Samsung mint gyártó rászolgált arra, hogy biztos választásnak tekintsük - már persze a Note 7-botrányt leszámítva.

A Galaxy A5 és A3 is ugyanazt az elegáns, gyönyörű dizájnt kapta Forrás: Origo

A nagyobbik A5 és a kisebb A3 telefonon Android 6.0 fut, a Samsung saját „extráival” kiegészítve. Ilyen például az „Always-on” funkció, amely folyamatosan mutat olyan alapinformációkat a kijelzőn, mint hogy mennyi az idő. A Super AMOLED kijelző energiatakarékos üzemmódban használva nem is meríti annyira a telefont, szóval érdemes használni.

Ami még szót érdemel, az a Samsung biztonságos mappa funkciója, ami a mai gyakori kibertámadások közepette sokaknak lehet szimpatikus. Az ide helyezett fájlokat

titkosítva tárolja a készülék, és jelszóval is védi őket.

A 2017-es, friss A-szériába bekerült egy 3D-érintésszerű újítás is pár gyorsmenüfunkcióra: azaz ha hosszan nyomunk egy alkalmazásra, felbukkannak a beállítások. Sok értelme azonban még mindig nincs.

A rendszernek vannak hasznos és kevésbé hasznos funkciói Forrás: Origo

Az A5-ös már tavaly is elfogadható alternatíva volt a száztízezres mezőnyben, de az A3 idén először lett igazán értékelhető.

A kis testvér

A 2017-es A3 egy nagyon szép telefon, külsejében a csúcskategóriás telefonokat idézi.

Nagyjából olyan, mintha a Galaxy S7 kisebb testvére lenne.

Elöl-hátul Gorilla Glass üveg fedi, ezért viszonylag jól bírja a strapát, cserébe viszont a hátlap hamar csúnya lesz a sok ujjlenyomattól, így gyakran kell tisztogatni.

Ami a kialakítást igazán tökéletessé teszi, hogy a telefon víz- és porálló, ami már igazán ráfért az A-szériára is. A kijelző sajnos még mindig 720p felbontású, ami manapság már kevés. Ettől függetlenül a Super AMOLED szépen mutat.

Külsőre már a tavalyi A3 is bőven rendben volt, az idei pedig „belül” is felzárkózott valamelyest.

A tavalyi négymagos Exynos chipet nyolcmagosra cserélték. Én mondjuk jobban megéreztem azt a plusz fél gigabájt rendszermemóriát, amit az idei kiadás megkapott, így elérve a bűvös kettest. Persze annyira nem bűvös kilencvenezer forintért, de bőven elfogadható. A vas egyedül a komolyabb 3D-s játékoknál vérzik el, de még azok közt sem sikerült olyat találni, ami teljesen élvezhetetlen lett volna.

A szebb játékok már megizzasztják Forrás: Origo

Az akkumulátor minimálisan lett nagyobb, de az üzemidő érezhetően javult: másfél napot kibír közepes használat mellett. Az USB-C bemenettel együtt a gyorstöltés is megérkezett, szóval most már bő egy óra alatt is teljesen fel tudjuk húzni a telefont.

A hangszóró annyit lépett előre a tavalyi modellhez képest, hogy hangosabb lett, de cserébe még mindig csúnyán szól. Nem tragédia, de több konkurens telefon tisztább hangot produkál ebben a kategóriában. Az elhelyezése sem túl szerencsés, mert ha vízszintesen használjuk a készüléket, mondjuk, videót nézünk, biztos le fogjuk néha takarni véletlenül.

A hangszóró enyhén szólva érdekes helyre került Forrás: Origo

Az ujjlenyomat-olvasó viszont egy olyan szükséges frissítés volt, amit már tavaly is illett volna rátenni az A3-ba. Nagyjából jól is működik, amikor viszont nem, akkor nagyon bosszantó, hogy a rendszer pár próbálkozás után fél percre letilt –

úgy látszik, ez a Samsung ujjlenyomat-olvasók gyengesége,

mert az S7-ek is sokszor küzdenek a beolvasással.

A kamera volt a 2016-os A3 gyenge pontja. Fél siker, hogy most már jó fényviszonyok között egész mutatós fényképeket lő a 13 megapixeles hátlapi szenzor. Ha viszont már csak kicsit is sötétebb van, megint visszatérnek a tavalyi szemcsés rémálmok. Ugyanez igaz az előlapi kamerára is:

egy biztos: az A3 NEM a szelfimesterek telefonja.

Ezt tudja a Samsung Galaxy A3 (2017):

Kijelző: 4,7 hüvelykes HD felbontású Super AMOLED
Processzor: 1,6 GHz-es nyolcmagos
Operációs rendszer: Android 6.0.16 (Marshmallow)
Memória: 2 GB
Tárhely: 16 GB (microSD 256 GB-ig)
Akkumulátor: 2350 mAh
Kamerák: 13 megapixeles előlapi (F1.9), Elöl: 8 megapixel (F1.9)
Egyéb: IP68, USB Type-C, ujjlenyomat-olvasó

A nagy testvér

Az A5 még idén is jobban megéri, mert azért a plusz húszezer forintért erősebb a kistestvérnél, és szinte minden elemében jobb. A külső az egyetlen, amiben teljesen megegyeznek, amúgy

az A5-ben erősebb processzor ketyeg, és három gigabájt memória,

ami már egészen baráti.

Ránézésre csak a méret a különbség, de valójában az A5 kategóriákkal jobb Forrás: Origo

A kamera a tavalyi verzióhoz képest sokat változott: a hátlapon tizenháromról tizenhat megapixelre, elöl pedig ötről tizenhat megapixelre. Szép fejlődés, de 4K-videózni még mindig nem lehet vele. Ahogy az optikai képstabilizátor is hiányzik ahhoz, hogy azt mondhassuk, kifogástalan.

Az A5-ös üzemideje viszont kifejezetten erős, nálam simán volt, hogy

két napig is kibírta,

pedig youtube-ozgattam, böngésztem, mobilneteztem, wifiztem rendesen.

Ezt tudja a Samsung Galaxy A5 (2017):

Kijelző: 5,2 hüvelykes FHD felbontású Super AMOLED
Processzor: 1,9 GHz-es nyolcmagos
Operációs rendszer: Android 6.0.16 (Marshmallow)
Memória: 3 GB
Tárhely: 32 GB (microSD-vel 256 GB-ig)
Akkumulátor: 3000 mAh
Kamerák: elöl és hátul is 16 megapixel (F1.9)
Egyéb: IP68, USB Type-C, ujjlenyomat-olvasó

Ezért az árért bőven korrekt, amit nyújt, mert megbízhatóan teszi. Bár nem lehet rá azt mondani, hogy árkategóriája legerősebbje vagy leggyorsabbja lenne, ettől függetlenül egy végtelenül szerethető telefon, ami néha a csúcskategória belépő szintjeit idézi, még épp nem asztalborogató áron.

A 2017-es Galaxy A-széria két olcsóbb darabja állja a sarat:

egyikük korrekt, másikuk pedig kifejezetten jó telefon,

de még mindig olyanok, mintha csak arra készültek volna, hogy a cég minden árkategóriában jelen lehessen – nem többel, nem kevesebbel.