Gépagy fejezi be az emberi rajzokat

edge2cats macska mesterséges intelligencia
A fejlesztő macskája még egészen jól sikerült
Vágólapra másolva!
Bármiből szőrös szörnyet vagy absztrakt monstrumot készít egy mesterséges intelligencia, nekünk csak egy egérre és a rajztudásunkra van szükség.
Vágólapra másolva!

A mesterséges intelligencia már beköltözött a mindennapokba, ott van a telefonokban, a gyógyászatban, a Facebookon, egy nap pedig az autónkat is vezeti majd. A maguktól tanuló szoftverek megverik a világ legjobb játékosait is, dalokat írnak, vagy beszélgetnek velünk.

Most pedig már otromba macskás képeket is készítenek,

mintha nem lenne épp elég macskás fotó a neten.

A fejlesztő macskája még egészen jól sikerült Forrás: Christopher Hesse

Christopher Hesse a Google TensorFlow nevű, nyílt forráskódú gépi tanulásos technológiáját használta fel saját képszerkesztőjéhez, amelynek célja, hogy

a felhasználó pálcikarajzaiból valósághű fotót generáljon.

Az Edges2 nevű szoftver adatbázisába bekerült például 2000 macskás fotó, így a rajzból mindig valamilyen macskára (vagy még arra sem) emlékeztető förmedvény lesz.

Ezt a szőrmókot nem biztos, hogy hazavinnénk Forrás: Origo

Az algoritmus lényege, hogy

a neurális hálókba betáplált fotók alapján képes képet alkotni a felhasználó által rajzolt körvonalakból kiindulva.

Még alkotója is elismeri viszont, hogy a macskarajzoló program nem mindig ismeri fel jól a megrajzolt alakzatok széleit, és egészen meglepő eredmények is születnek néha.

A férfi készített olyan verziót is, amelyek cipőt és táskát varázsolnak a rajzokból, illetve épületek homlokzatait is megtervezhetjük az online programmal.

Az általunk megrajzolt cipő és a végeredmény Forrás: Origo

Ha kedve támadt rajzolgatni, a szoftvert Ön is kipróbálhatja a programozó weboldalán. Az előre berajzolt példákat a Clear gombbal tudja eltüntetni, majd teljesen újat kezdeni.

Az interneten már több gyűjteményt is találtunk, a NeoGAF fórumozói mellett a twitteresek is szívesen osztják tovább a kész remekműveket.

Ez a macska sem lett az igazi Forrás: Origo