Ez az alkalmazás megkönnyíti a pincérek életét

qkr mastercard
aaaa
Vágólapra másolva!
További hat országban válik elérhetővé a Masterpass Qkr nevű megoldása, amivel még több vendégnek lesz lehetősége az okostelefonjáról rendelni és fizetni a számlát.
Vágólapra másolva!

A Mastercard a Mobil Világkongresszuson jelentette be, hogy még több országban elérhetővé teszi Qkr nevű szolgáltatását, amelynek segítségével egyszerűen, mobiltelefonnal rendelhetnek és fizethetnek a vendégek kávézókban, éttermekben.

Az alkalmazás a Mastercard globális fizetési megoldását, a Masterpasst használja. A Masterpass fizetési opció kiválasztása után a kártyabirtokosnak

csupán a telefonszámát kell megadnia,

a kártyaadatok és személyes információk ugyanis biztonságosan tárolódnak, így nem kell ezeket újra begépelni minden vásárláskor.

A Qkr segítségével az éttermek és kávézók még több vendéget tudnak majd kiszolgálni, és könnyen vezethetnek be olyan új szolgáltatásokat, mint például a kiszállítás. Az app lehetővé teszi célzott promóciók, hűségprogramok bevezetését is. A platformhoz egy web-alapú menedzsment portál is kapcsolódik, ahol a kereskedők egyszerűen átrendezhetik az étlapot, az árazást.

A telefonon is látható a rendelés

A Qkr most új funkcióval bővül, amelynek "Open Tab" a neve. Az "Open Tab" (nyitott számla) megoldással – amely 2017 nyarától lesz elérhető – a vásárlók a telefonon láthatják a rendelést, és mobileszközük segítségével fizethetnek, amint befejezték az étkezést.

A számlát egyszerűen meg lehet osztani több vásárló között is, mindenki kiválaszthatja, hogy mely tételekért szeretne fizetni.

Evés után könnyebb a fizetés Forrás: Localtime

Itt használható

2017-ben Brazília, Kanada, Írország, Szingapúr, a Dél-afrikai Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok bővíti az országok sorát.

A Qkr már most is elérhető Ausztráliában, Kolumbiában, Mexikóban és az Egyesült Királyságban a wagamama, Juan Valdez, ASK Italian, Young's Pubs, Zizzi éttermekben, és ezt az alkalmazást használják a hajléktalanok által működtetett Change Please elnevezésű mobil kávé-szállítási szociális projektben is.