Hatalmas siker lesz az új Nokia 3310

2017.03.09. 13:17

Az előrendelések alapján úgy tűnik, hatalmas siker lesz az új Nokia 3310. A márkára nyolcszor annyian kerestek rá a bemutató után. Eddig még soha nem érdeklődtek ennyien feature-telefon után.

Az Európa-szerte működő brit Carphone Warehouse cég közölte, hogy elképesztően nagy az érdeklődés a Nokia 3310-es újra kiadott verziója iránt, eddig még nem volt példa arra, hogy ennyien akartak megvenni egy feature-telefont. Eddig ők az egyetlen cég, akik már egy héttel a telefon bejelentése után elkezdték felvenni az előrendeléseket.

A nagy érdeklődést alátámasztja az is, hogy a Nokiára mint márkára is egyre kíváncsiabbak az emberek. A "Nokia" kulcsszóra 800 százalékkal többen kerestek a neten a bejelentés óta a Captify elemzőcég szerint. A felhasználók nagy részét az érdekelte, melyik szolgáltatónál vehetik majd meg a telefont.

Elképesztő könnyű lett az új 3310-esForrás: Origo

A Nokia 3310-est közel két évtizede, 2000-ben adta ki a finn cég. A világ egyik legkelendőbb modelljévé vált. Az újra kiadott változat sokat változott elődjéhez képest: a színes kijelző és a két megapixeles kamera mellett megnövelték az üzemidőt, emellett könnyebb is lett a mobil.

Pontos megjelenési dátumot még nem jelentettek be, annyit tudni, hogy valamikor a második negyedévben, május környékén lesz elérhető a boltokban.

Az elemzők mindenesetre óva intették a Nokiát attól, hogy kizárólag a 3310-esre tereljék a figyelmet, mivel ezzel háttérbe szorulnak a gyártó újonnan bemutatott okostelefonjai. A HMD Globalnak ügyelnie kell arra, hogy a Nokia ne csak egy nosztalgiamárka legyen – közölte az IHS Markit mobilelemző cég.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK