Lengyelországban is terjed a gyerekeket öngyilkosságra ösztönző játék

Vágólapra másolva!
Már Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, Két bálna néven futó internetes játék. Az ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítás esetében folytat nyomozást.
Vágólapra másolva!

A játék tavaly óta terjed többek között Oroszországban, Kazahsztánban és Ukrajnában, ahol a helyi hatóságok több tucat öngyilkosságot hoznak ezzel összefüggésbe.

A weboldalra bejelentkező tiniket kérdésekkel tesztelik, hogy kiderítsék, valóban vannak-e öngyilkossági hajlamaik. Azután számos feladatot adnak nekik,

valamilyen kárt kell tenniük magukban, vagy fájdalmat okozniuk maguknak.

Amikor megbizonyosodtak arról, hogy a gyerek készen áll az öngyilkosságra, egy személyes, zenei aláfestésű magánüzenetet küldenek neki. Ebben felsorolják minden problémáját, amit korábban feltárt előttük, majd közlik a tinivel, hogy mindezekre egyetlen megoldás van: az öngyilkosság.

A lengyel rendőrség szerint a dél-lengyelországi Gliwicében egy 15 éves fiút szállítottak kórházba mindkét karján ejtett mély vágásokkal, a fiút pszichiátriai megfigyelés alá is helyezték. Előzetes megállapítások szerint éppen

a veszélyes játék miatt csonkította meg magát.

Hasonló sérülésekkel került kórházba múlt pénteken egy észak-lengyelországi Szczecinhoz közeli községben működő iskola három tanulója.

A lengyel főügyészség azt kérte Anna Zalewska lengyel oktatásügyi minisztertől, hogy tegyen megelőző lépéseket az ügyben. Zalewska a játékot terjesztő honlap letiltását fontolgatja.

A rendőrség arra kéri a szülőket, hogy ellenőrizzék, milyen honlapokra látogatnak gyerekeik, kivel kommunikálnak az interneten.

Az üggyel a lengyel belügyi, valamint a digitalizációért felelős tárca is foglalkozik.

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!