A Nintendo leállítja a NES Classic gyártását

Nintendo, NES, konzol, játék
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években óriási üzletnek bizonyult a fogyasztók nosztalgiáját kihasználó portékák árusítása. A Nintendo is felfeküdt erre a hullámra.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év egyik legnagyobb ilyen slágertermékének a Nintendo Entertainment System újramelegített kiadása, a NES Classic Edition játékkonzol bizonyult. Az elsődleges célközönségét a 30-40-es éveikben járó gamerek alkotják, gyermekként sokukat a NES vezette be a videojátékok világába.

Mindent vitt tavaly a mini Nintendo Forrás: Origo

A bruttó 59 eurós NES Classic Edition nem képes fogadni az eredeti NES-hez készült játékkártyákat, a borításának belsejében egy modern miniszámítógép lapul, amely emulációval futtatja az eredeti hardverre készült játékokat.

Csupán 30 előtelepített játék található a NES Classic Edition háttértárán, ráadásul hackelés nélkül nem bővíthető a repertoárja.

Ettől függetlenül a nosztalgiafaktornak és a kedvező árazásnak köszönhetően jól fogyott, a Nintendo legutóbb kiadott pénzügyi beszámolója szerint tavaly december végéig globális 1,5 millió darab talált gazdára.

A klasszikus konzol iránt érdeklődők most jobban teszik, ha gyorsan rendelnek maguknak egyet, ugyanis a Nintendo tájékoztatása szerint hamarosan befejeződik a gyártása. A fontos felvásárlópiacnak számító Egyesült Államokba most áprilisban mennek ki az utolsó szállítmányok.

Rövid időn belül már csak másodkézből lesz megvásárolható a konzol, az aukciós portálokon pedig jó eséllyel horror árakon fognak majd túladni rajtuk a tulajdonosaik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!