Már locsolkodhatunk is okostelefonnal

húsvét, locsolás, app, android, ios, samsung, galaxy S8
Vágólapra másolva!
A „mindenre van egy app" mára annyira megszokott mondássá vált, hogy már az sem meglepő, ha nemzeti hagyományainkkal kapcsolatban is felmerül.
Vágólapra másolva!

Egy fiatal fejlesztőkből és designerből álló magyar csapat ugyanis lefejlesztette a locsoló appot. Az alkalmazás azért készült, hogy megkönnyítse a locsolók dolgát azzal, hogy a férfiaknak nem kell kölnit vadászniuk az utolsó pillanatokban, a nők pedig megúszhatják az egész napos illatáradatot, amit a különféle kölnik keveredése miatt eddig minden évben „élvezhettek".

Még verstippeket is kaphatunk az apptól. Forrás: Origo

A fejlesztők gondoltak a locsolóversekre is. Ha az embert felkészületlenül éri a Húsvét, akkor legjellemzőbb esetben a "Zöld erdőben jártam"-on kívül nem jut eszébe más mondóka. A készítők szerették volna a versek hagyományát is fenntartani azzal, hogy

többféle, különböző kategóriájú mondókát építettek az app-ba,

amivel a locsoló mutathat némi kreativitást az előző évhez képest, megszüntetve ezzel a korábbi évek monoton próbálkozásait. Emellett ezzel a funkcióval a hagyományosabb módszert választó locsolkodók számára is jól jöhet a program.

Összességében egy nagyon kompakt kis alkalmazás ez, és annak ellenére, hogy biztos többségben lesznek az olyanok, akik a hagyományos módon fogják kivitelezni a locsolást, ez egy nagyon kedves alternatíva azok számára, akik megunták a spriccelgetést. Androidra és iOS-re egyaránt elérhető.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!