Ingyen tesztelhetővé válnak a Google önvezető autói

waymo,google,önvezető autó,chrysler pacifica,
Vágólapra másolva!
A következő három évben számos autógyártó kívánja többé-kevésbé önvezető járművekkel bővíteni a modellkínálatát, ezekkel első körben a személyszállítással foglalkozó cégeket próbálják majd megszólítani. Az óra ketyeg, a Google híres önvezető autós projektjét kezelő Waymo pedig nem szeretné, ha a riválisok aratnák le a babérokat a piacon.
Vágólapra másolva!

A Waymo ma bejelentette, hogy az arizonai Phoenixben és az agglomerációjában élők hamarosan ingyen kipróbálhatják majd az önvezető autóit. A vállalat egyrészt a kocsik vezérlőrendszerét kívánja minden eddiginél szélesebb körben tesztelni, másrészt pedig arra kíváncsi, hogy az önvezető járművek milyen módokon épülnek majd be a fogyasztók életébe, megváltoztatják-e valamilyen módon az életüket.

A megfelelő körzetben élők a Waymo webhelyén jelentkezhetnek tesztelőknek, ám a limitált autópark miatt jókora szerencse kell majd a kísérleti programba való bekerüléshez.

A vállalat munkatársai elsősorban olyan önkénteseket keresnek, akik hajlandóak lennének exkluzívan az önvezető kocsikat használni a hétköznapi közlekedés során.

A programba bekerülő tesztelők teljesen ingyen vitethetik majd magukat a rendelkezésükre bocsájtott Chrysler Pacifica önvezető autókkal. Biztonsági megfontolásból az összes kocsihoz jár majd sofőr, szükség esetén ők bármikor átvehetik a jármű feletti irányítást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!