A világ legjobb okostelefonos kamerája van a Huawei P10-ben

huawei p10
Az összes szín
Vágólapra másolva!
Öt év után először díjaztak okostelefont az egyik legrangosabb fotográfiai szervezet megmérettetésén.
Vágólapra másolva!

A TIPA Awards bejelentése szerint a P10 sikere – amely a népszerű P9 alapjaira épült –, nagyban köszönhető a Huawei és a Leica együttműködésének. A Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a díjnyertes P10 – csakúgy, mint nagytestvére, a P10 Plus

a Leica által tervezett kameralencséket visel

A P10 Summarit f/2.2, míg a P10 Plus Summilux-H f/1.8 szenzorokat. Mindkét készülék dual kamerás, egy 12MP-es színes és egy 20MP-es monokróm lencsével szerelte fel a vállalat.

Az összes szín Forrás: Huawei

A TIPA Awards 27 tagú zsűrije a világ vezető fotós magazinjainak szerkesztőiből áll, így az általuk megfogalmazott állásfoglalás meghatározó a fotós piacon. A zsűri minden évben egyszer összegyűlik és 40 különböző kategóriában választ győztest egy szavazás során. E kategóriák mindegyike a fotós iparhoz kapcsolódik valahogyan. Fényképezőgépeket, objektíveket, állványokat, tartozékokat szoktak díjazni itt, és néha mobiltelefonokat is, ha a zsűri úgy véli, hogy egy arra érdemes készülék tűnt fel a mobilpiacon.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!