Aranyat ért a gamernek a Blizzard aranylemeze

starcraft, aranylemez, cd, blizzard
A Starcraft legelső bolti kiadásának forráskódját tartalmazó CD
Vágólapra másolva!
Nemrég Szent Grál kategóriás tárgy landolt a Redditen Khemist49 álnevet használó gamernél: egy blizzardos holmikat tartalmazó, az eBay-ről rendelt csomagban megtalálta a Starcraft első bolti kiadásának forráskódját tartalmazó aranylemezt.
Vágólapra másolva!

A 1998-ból származó ereklyének sejthetően kevés gyakorlati haszna van, azonban az eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, a dedikált játékgyűjtők talán több ezer dollárt is hajlandóak lettek volna kifizetni a ritkaságért. Khemist49 nem igazán tudta, hogy mitévő legyen, így a reddit népéhez fordult segítségért. Egyesek a CD tartalmának publikálását kérték, ám a Blizzarddal való kapcsolatfelvételt követően úgy döntött, hogy önszántából visszajuttatja a stúdiónak a korongot.

A Starcraft legelső bolti kiadásának forráskódját tartalmazó CD Forrás: Khemist49

Mint kiderült, a CD-t valaki ellopta a vállalattól, így komoly bajba kerülhetett volna a megtartásával, még akkor is, ha nem hozza nyilvánosságra a tartalmát. Ezen felül valamiféle különleges érdekellentétet is említett, állítása szerint elveszíthette volna a munkáját a korong megtartásával. Ebből ítélve valamelyik a Blizzarddal rivális játékfejlesztőnél vagy játékkiadónál dolgozhat.

Már csak a tárgyi jutalmakért is megérte visszaadni a CD-t. Forrás: Khemist49

Ettől függetlenül felettébb kifizetődőnek bizonyult visszaadnia a korongot. A Blizzard eredetileg nem ajánlott semmiféle jutalmat a visszaküldéséért, de valaki gondolkodott a cégnél: Khemist49

a Blizzard webes boltjában elkölthető 250 dollárnyi fizetőeszközt, Overwatch és Diablo ajándéktárgyakat, játékokat, továbbá több száz dollár értékű Razer perifériát kapott.

Hab a tortán, hogy meginvitálták az idei BlizzCon kiállításra, együtt italozhat és vacsorázhat majd a Blizzard alkalmazottaival, a költségeit pedig teljes egészében állják.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!