Havidíjért adna számítógépet a Dell

XPS 13 xps 13 dell
Vágólapra másolva!
Az év vége felé indulhat el a gyártó nemzetközi lízingprogramja.
Vágólapra másolva!

Évek óta bajban vannak a PC-gyártók, ugyanis a számítógépek 5-6 évre kitolódott életciklusának köszönhetően nem képes növekedni a piac. Az eladásaikat növelni tudó gyártók valójában a riválisok elől happolják el az ügyfeleket, a vásárlók száma nem emelkedik. A Gartner piackutató intézet szerint tavaly globálisan olyan 268 millió új számítógép talált gazdára, idén 266 milliós eladást, jövőre pedig 272 milliós eladást jósol a vállalat.

Dell XPS 13 Forrás: Origo

Kedden a Dell bejelentette, hogy a probléma részleges megoldása érdekében nemzetközi számítógépkölcsönző programot kíván indítani a fogyasztói piacon, ennek keretében az ügyfeleknek lehetőségük lesz a PC-k havidíjért való bérlésére.

Részletekkel egyelőre nem szolgált a vállalat, így lehetetlen megítélni, hogy mennyire lesz működőképes az elképzelés. Potenciál van az ötletben, elsősorban

a folyamatosan modern, nagy teljesítményű PC-kre vágyóknak lehetne racionális opció a kölcsönzés.

Ilyenek például a számítógépes játékosok, vagy éppen a videoszerkesztéssel foglalkozók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!