Jön az Apple iTunes a Windows Áruházba

apple itunes ipad mac iphone zene
Apple iTunes
Vágólapra másolva!
Plusz a Spotify is letölthető lesz. A klasszikus appok tehetik hasznossá a boltot?
Vágólapra másolva!

Lehetetlen tudományosan igazolható információkat szerezni a Windows Áruház népszerűségéről, de a személyes tapasztalataink alapján amikor a Windows 10-es számítógépekkel rendelkezőknek új programra van szükségük, akkor nem igazán szokott eszükbe jutni a beépített bolt megnyitása, helyette a megszokott módon internetes keresést indítanak.

Apple iTunes Forrás: Apple

A Microsoft boltjában eredetileg csak modern windowsos alkalmazásokat lehetett feltölteni, ám időközben elérhetővé vált egy hivatalos fejlesztői eszköz, amellyel lehetőség nyílik a klasszikus programok Áruházba való feltöltésére. Néhány kivételtől eltekintve szinte bármilyen „asztali" program terjeszthető az Áruházon keresztül.

Elképzelhető, hogy végül ezek vezethetik sikerre a Windows Áruházat. A Microsoft friss tájékoztatása szerint a fejlesztők mostanra közel ezer klasszikus programot töltöttek fel az Áruházba, az elkövetkező időszakban pedig olyan szoftverek is elérhetővé válnak a boltban, mint az Apple iTunes és a Spotify.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!