Csendben nyugdíjba vonult az MP3

mobil srác telefonozik fejhallgató
Vágólapra másolva!
Már nem licencelhető a formátum használatához szükséges szabadalmak egy része.
Vágólapra másolva!

A Fraunhofer Institute fű alatt bejelentette, hogy 2017. április 23-mal befejezte az MP3 formátumhoz kapcsolódó egyes szabadalmainak licencelését, így gyakorlatilag nyugdíjba vonult a digitális zeneterjesztést – és zenekalózkodást – forradalmasító technológia. Mostantól kezdve a hardverek és szoftverek készítői az új termékekhez nem licencelhetnek MP3 kódolót vagy dekódolót.

Forrás: Thinkstock

Mindez abszolút várható volt, hiszen a formátum 24 éven át volt elérhető a piacon. A maga korában apró fájlméret mellett fantasztikus hangminőséget kínált, azonban mára elavulttá vált. A Fraunhofer a licencdíjjal terhelt AAC formátum használatát ajánlja helyette, de az ingyenes és nyílt forráskódú OGG Vorbis is remek alternatíva. Mindkét formátum jobb hangminőséget kínál, alacsonyabb bitráta mellett.

Az MP3 formátum nyugdíjazása természetesen nem jelenti azt, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnének az internetről az MP3 zenék, továbbá a lejátszásukra és létrehozásukra képes szoftverek sem válnak hiánycikké.

A szabadalmak licencelésének befejezése a gyakorlatban inkább csak jelzésértékű, ideje lenne már elengedni a formátumot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!