Jönnek az androidos Nokiák

Nokia 3310
Vágólapra másolva!
Nokia 6, Nokia 5, és Nokia 3 néven érkeznek az új készülékek, melyek a legújabb, Android Nougat operációs rendszert futtatják majd és a legdrágább is 100 ezer alatt marad függetlenül. És jön persze az újratervezett Nokia 3310!
Vágólapra másolva!

Az HMD Global, a Nokia készülékek újraálmodója a Nokia névhez mellett a Foxconn nevet is társította. A világ egyik legnagyobb elektronikai gyártó neve a garancia, hogy a gyártási kapacitással egészen biztosan nem lesz gond, akkor sem, ha esetleg a Nokia újra a legtöbb készüléken virító márkanév lenne, bár valószínűleg ettől nem kell tartania a konkurenciának egyelőre.

A Nokia új, Androidos készülékei Forrás: Origo

A kínálat egyelőre négy modellből áll, melyek közül 3 érintőkejelzős, Android rendszert futtató okostelefon, a harmadik pedig egy

retro butatelefon, melyről már eleget cikkeztünk, hogy mindenki ismerje, ez ugye a 3310-es

Nokia 6

  • 5.5" méretű Corning® Gorilla® Glass Full HD kijelző
  • Alumínium unibody készülékház
  • Dolby Atmos technológia, intelligens audio erősítő és két hangszóró a mélyebb basszusért és a tiszta hangzásért
  • Fő kamera: 16 MP, autofókusz, kéttónusú vaku
  • Előlapi kamera: 8 MP, autófókusz
  • Ujjlenyomat-olvasó
  • Színváltozatok: ezüst, acélkék, vörösréz, matt fekete
Nokia 6 Forrás: Origo

Nokia 5

  • 5.2" méretű Corning Gorilla Glass HD kijelző
  • Alumínium unibody készülékház
  • Fő kamera: 13 MP, autofókusz, kéttónusú vaku
  • Előlapi kamera: 8 MP, autófókusz
  • Ujjlenyomat-olvasó
  • Színváltozatok: ezüst, acélkék, vörösréz, matt fekete

Nokia 5 Forrás: Origo

Nokia 3

  • 5.0" méretű Corning Gorilla Glass HD kijelző
  • Polikarbonát hátlap, alumínium keret
  • Fő kamera: 8 MP, autofókusz, LED vaku
  • Előlapi kamera: 8 MP, autófókusz
  • Színváltozatok: ezüstfehér, acélkék, rézfehér, matt fekete

Nokia 4 Forrás: Origo

Nokia 3310

  • Akár 1 hónapos készenléti idő és 22 órás beszélgetési idő
  • 2.4" méretű, színes kijelző
  • 2 megapixeles kamera
  • Snake játék
  • Színváltozatok: fényes élénkpiros, matt sötétkék, szürke, sárga

Nokia 3310 Forrás: Origo

A Nokia okostelefonok brandelés nélküli, „stock" Android rendszert futtatnak, aminek is köszönhető, hogy mindig megkapják majd a legújabb Google szolgáltatásokat és a havi biztonsági frissítések mellett a Google Asszisztenssel is rendelkeznek.

Nokia 3310 Forrás: Origo

A Nokia 3310 telefon kiskereskedelmi ára 18.990 forint lesz, míg a Nokia 3 okostelefon 52.990 forintos, a Nokia 5 készülék 69.990 forintos, a Nokia 6 modell pedig 85.990 forintos ajánlott kiskereskedelmi áron lesz kapható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!