Itthon is kapható az LG falra ragasztható OLED tévéje

Noguchi Porter Novelli
Vágólapra másolva!
Magyarországra is megérkezett az LG falra simítható, pengevékony tévéje, az LG SIGNATURE OLED W7. A szinte csak egy sík lapból álló, a hagyományos tévékre alig emlékeztető készüléket Dolby Vision rendszerrel és HDR tartalmakat támogató technológiával vértezték fel.
Vágólapra másolva!

Az LG 2016-ban bemutatott OLED portfoliója már sok mindent előrevetített abból, hogyan képzeli el a vállalat a tévézés jövőjét. A gyártó ekkor vezette be Picture-on-Glass kialakítású G6 és E6 modelljeit, amelyeken a vékony OLED panel egy elegáns, áttetsző üveglapra került. A dél-koreai cég idén bemutatta a korábbinál vékonyabb és karcsúbb LG SIGNATURE OLED W7 televíziót.

Az új tévé az LG OLED paneltechnológiának köszönhetően mindössze 3,85 mm vékony, (ez már okostelefonok közt is durva lenne) és úgy simítható a falra, akár egy kép vagy tükör.

Ez a Picture-on-Wall kialakítás, melynek titka, hogy a készülék egy vékony mágneses lap segítségével rögzíthető a falra, úgy, hogy a tévé és a fal között szinte semmilyen rés nem marad, a pengevékony panel alig emelkedik ki a síkból.

Egy okostelefon is vastagabb nála. Forrás: Noguchi Porter Novelli

A falra simuló LG SIGNATURE OLED W7 azt az érzést kelti a szemlélőben, mintha ablak nyílna a falon, amelyen keresztül feltárulnak a világ színei. Ezt a hatást erősíti a tévé egyéb hardverelemeit is tartalmazó, a képernyőről leválasztott hangsugárzó is.

Tökéletes fekete, amire csak az OLED képes

Az OLED panelek minden egyes pixelének fényereje külön-külön vezérelhető, valamint akár teljesen ki is kapcsolható, így külön háttérvilágításra, mint a LED, QLED tévéknél, az OLED-ek esetében egyáltalán nincs szükség.

Ez a megoldás tehát fényszivárgás nélkül képes a tökéletes fekete megjelenítésére,

így végtelen kontrasztarányt nyújt, egymilliárd lehetséges színárnyalattal. Aminek tehát a képernyőn feketének kell mutatkoznia, valóban fekete marad, hogy mellette a legdinamikusabb, legélethűbb színeket kelthesse életre a tévé.

Mozi a nappaliban

A W7 mellett a G7, E7, C7 és B7 modelleket magába foglaló új termékcsalád a minőségi HDR, azaz magas dinamikatartományú tartalmakat fogyasztó, igényes nézők elvárásait is kielégíti, hiszen mindegyik tévé támogatja a HDR formátumok teljes palettáját, beleértve a Dolby Vision, a HDR10 a HLG (Hybrid Log Gamma) formátumokat és a Technicolor fejlett HDR tartalmait. Az Active HDR – Dolby Vision funkcióval a televíziók a HDR tartalmakat képkockáról képkockára dolgozzák fel, és ahol szükséges, dinamikus adatokkal egészítik ki őket.
A tökéletes hangzásért a Dolby Atmos technológia felel.

Ennyi az egész panel. Forrás: Origo

Az új tévékre az LG webOS okostévés platformjának legújabb változata, a 3.5 verzió került, amely intuitívabb navigációt nyújt, és gyorsabb elérést ad a Netflix vagy az Amazon online VoD szolgáltatások HDR tartalmaihoz. Ráadásul, a webOS 3.5 okostelevíziós platform a felhasználói adatok védelmét garantáló biztonsági szoftveréért nemrég elnyerte a Common Criteria nevű nemzetközi szervezet tanúsítványát is.
Az új készülékek tehát most Magyarországra is megérkeztek, a készülékek júniustól kaphatók a boltokban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!