Jobb hardvereket kapott a Xiaomi nagyobb notebookja

xiaomi mi notebook air 2017 13,3 inch laptop notebook
Xiaomi Mi Notebook Air (2017)
Vágólapra másolva!
A GeForce videochipnek hála még egy kis játékra is használható.
Vágólapra másolva!

A Xiaomi jelenleg a kedvező áron sokat nyújtó okostelefonjairól híres, ám a kínai vállalat már jó ideje több termékkategóriában is bontogatja a szárnyait, tavaly például két laptopot is piacra dobott. A kisebbik 12,5 hüvelykes modell hardverét nemrég már frissítette a gyártó, most pedig a nagyobbik Mi Notebook Air ráncfelvarrására is sor került.

Ujjlenyomat-olvasót kapott a 2017-es Xiaomi Mi Notebook Air Forrás: Xiaomi

A frissített modell legnagyobb újítása, hogy

ujjlenyomat-olvasót kapott,

így a felhasználóknak nem kell jelszót pötyögniük a Windows 10-be való bejelentkezéskor.

Ezen túlmenően két érdemi különbség van a tavalyi és az idei termékek között: egyrészt az Intel Core i5-6200U processzort lecserélték Core i5-7200U-ra, másrészt pedig az NVIDIA GeForce 940MX dedikált videovezérlőt a GeForce MX 150 váltotta.

A 2 GB dedikált GDDR5 videomemóriával ellátott új GeForce-ot elsősorban a videovágás és a képszerkesztés gyorsítására ajánlja az NVIDIA, de korlátozott mértékben játékra is alkalmas; a GeForce GT 1030 laptopokba szánt kiadásáról van szó.

Xiaomi Mi Notebook Air (2017) Forrás: Xiaomi

A további specifikációk változatlanok: 13,3 hüvelykes és 1920×1080 pixeles kijelző, Bluetooth 4.1, Wi-Fi ac, 8 GB memória (16 GB-ra bővíthető), 128 vagy 256 gigabájtos SSD, AKG hangszórópár, HD webkamera.

Csatlakozókkal is egész jól el van látva a Xiaomi laptopja, az egész munkanapot kibírónak reklámozott akkujának töltésére is használható USB Type-C mellett két USB 3.0 kaput, hangcsatlakozókat, továbbá egy HDMI-t is kínál.

Az új Xiaomi Mi Notebook Air első körben Kínában kerül piacra az elkövetkező napokban, a kezdőára átszámítva olyan 202 ezer forint lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!