Túszul ejtette egyes felhasználók fotóit a Photobucket

2017.07.06. 08:00

A képmegosztó váratlanul megtiltotta a feltöltött képek más weblapokba való ágyazását.

A zsarolóvírusok után már az ingyenes webszolgáltatásoktól is félhetnek a netezők. A hazánkban aránylag ismeretlen, azonban globálisan 20+ millió felhasználóval rendelkező Photobucket egy képmegosztó szolgáltatás, a vállalat szerint a felhasználók olyan 17 milliárd képet tárolnak a szerverein.

Forrás: Thinkstock

A Photobucket egyik komoly előnye eddig az volt, hogy lehetővé tette a feltöltött képek más webhelyekbe való beágyazását. Például aukciós portálokon eladásra kínált termékek fotóinak, vagy éppen blogbejegyzések illusztrációinak tárolására is rengetegen igénybe vették.

A héten váratlanul beütött náluk a ménkű, a Photobucket ugyanis már nem teszi lehetővé – nem csak elvben, technikailag sem – az ingyenes felhasználói fiókkal rendelkezőknek a képeik más weblapokba való beágyazását.

Sőt szinte senkinek sem,

a funkciót mostantól csak az évi 400 dollárba (olyan 109 ezer forintba) kerülő, legdrágább előfizetését választók vehetik igénybe.

A lépés érthető annak fényében, hogy a fotók interneten való kiszolgálásához gigantikus mennyiségű sávszélességre van szükség, ami nagyon drága mulatság. Ami viszont megdöbbentő, hogy a vállalat semmiféle érdemi előzetes tájékoztatást sem adott a felhasználóinak a változtatásról, így az teljesen váratlanul érte a képbeágyazási funkciót rendszeresen használókat.

Egyes felhasználók egy az egyben zsarolással vádolják a Photobucketet.

A vállalat azzal védekezik, hogy két hete írt egy blogbejegyzést a használati feltételeinek módosulásáról. Sajnos a nyúlfarknyi közleményben semmilyen konkrét változtatásról sem esett szó, továbbá az ÁSZF-re mutató linkre kattintva sem deríthető ki gyorsan, hogy mi az előző és az új változat közti különbség.

A fontos változtatásokat nem így szokás bevezetni, és valahogy nehezen hihető, hogy a Photobucketnek nettó amatőrségből sikerült elkövetnie a súlyos kommunikációs hibát.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!