Csődöt jelentett a luxusmobilokat gyártó Vertu

vertu luxusmobil
Vágólapra másolva!
Teljesen hihetetlen összegű adósságot halmozott fel a vállalat.
Vágólapra másolva!

Június végén beszámoltunk a hírről, miszerint gigantikus adósságot halmozott fel a luxusmobilokat gyártó Vertu, már a munkavállalók kifizetése is problémát jelent. A cég tulajdonosi köre is kissé tisztázatlan, ugyanis a vállalatot idén márciusban elméletben ugyan megvásárolta Hakan Uzan török üzletember, azonban az előző tulajdonosnak még nem fizette ki az 50 millió fontos vételi árat.

Forrás: Vertu

Uzan ügyvédei ezt nem tagadják, azonban állításuk szerint azért nem történt meg az átutalás, mert a hongkongi eladó durván megtévesztette a vevőt a Vertu adósságával kapcsolatban. Mint kiderült, masszívan több volt belőle, mint amiről Uzan tájékoztatást kapott.

Konkrétan 128 millió fontnyi, azaz 44,57 milliárd forintnyi adósságról beszélünk.

A BBC beszámolója alapján most történt némi fejlemény az ügyben, méghozzá a kevésbé meglepő fajtából: a Vertu hivatalosan is csődöt jelentett, mind a közel 200 munkavállalójának felmondott. Nem világos, hogy a dolgozók megkapták-e az összes bérüket, továbbá Uzan rendezte-e az elmaradt nyugdíjalapos befizetéseiket.

A hírek szerint Uzan szeretné megtartani a márkanevet és a licenceket, hogy idővel újraépítse a Vertut.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!