Megmenekült a legnagyobb zenestreamelő

Soundcloud ipad earpods
ILLUSTRATION - The Soundcloud app runs on an iPad in Berlin, Germany, 17 March 2014. Photo: Ole Spata/dpa
Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban 170 millió dolláros befektetést kapott a SoundCloud.
Vágólapra másolva!

Jó ideje megint nagy bajban volt a világ legnagyobb dalkínálattal rendelkező zenestreamelő szolgáltatása. Július közepén már részletesen beszámoltunk a SoundCloud helyzetéről, röviden összefoglalva: gyors tempóban ürült a kassza, így a cég elküldte a munkavállalóinak közel 40 százalékát, egész pontosan 173 főt a 420-ból.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ole Spata

A SoundCloud pénteken bejelentette, hogy a teljes összeomlás széléről már több alkalommal visszarángatott streamelőt most újból megmentték, ezúttal a The Raine Group és a Temasek befektetési cégek. Ez nincs benne a bejelentésben, de a Billboard szerint a felek összesen 169,5 millió dollár tőkét biztosítottak a szolgáltatásnak.

Természetesen akadt pár feltétele a befektetésnek, a Vimeo két korábbi munkatársát is kulcspozíciókba juttatták az új befektetők. A SoundCloudot társalapított Alexander Ljung helyett mostantól Kerry Trainer a cég vezérigazgatója, míg Mike Weissman az ügyvezető igazgatói posztot kapta meg. Ljung elnöki pozícióban marad a cégnél.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!